Kultúra

New Yorkban és itthon is turnéznak az Opera együttesei

Hét különböző programmal lépnek színpadra a New York-i David H. Koch Színházban a Magyar Állami Operaház együttesei október 30. és november 11. között, valamint folytatódik az Operát az Operából! elnevezésű belföldi turné is.

2018.10.28 05:30MTI
hirdetés

A 365 főt, köztük 21 opera- és 23 balettszólistát, 72 fős kórust, 58 fős tánckart és 87 fős zenekart megmozgató New York-i turnén Erkel Bánk bánja október 30-án és november 3-án, Vajda János Mario és a varázsló, valamint Bartók A kékszakállú herceg vára című műve november 1-jén, Goldmark Sába királynője című operája november 2-án látható. November 4-én Erkel és Kodály műveiből, valamint klasszikus és modern balettszámokból adnak gálaestet az Opera együttesei és szólistái. A hattyúk tava november 7-én, a Don Quijote pedig november 9-én New Yorkban először látható Rudi van Dantzig és Toer van Schayk, valamint Michael Messerer koreográfiáival. A Magyar Nemzeti Balett műsorát a LOL című program zárja.

A Marton Éva és Plácido Domingo védnökségével megvalósuló turné középpontjában az Opera Zenekar november 5-i, Aldo Finzi emlékének szentelt hangversenye áll, amelyen az emigráns olasz zeneszerző művei mellett Kálmán Imre, Lehár, Bartók és Dohnányi művei is elhangzanak. A koncerten közreműködik Rost Andrea, a karmester Plácido Domingo és Kocsár Balázs lesz. A turné további estjein az Opera főzeneigazgatója mellett Kovács János és Kesselyák Gergely is vezényli a zenekart - közölte a dalszínház az MTI-vel.

Az Opera programjait az intézmény énekes szólistáinak Erkel, Liszt és Bartók műveiből összeállított koncertjei vezetik fel Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével. A New York-i Magyar Intézet High Note Hungary címmel szervez kísérőprogramokat, az Opera Zenekar művészeiből álló kvintett Vellai Krisztina, Kodák Anna és Zsilák Olivér artisták produkcióit kíséri, fellép a Virtuózok és a Sad But True jazzformáció, de elhangzik Kodály Psalmus Hungaricusa is.

Magyarországon az Opera Zenekar és Énekkar Verdi Requiemjét adja elő november 2-án a váci székesegyházban, november 4-én pedig a ceglédi Református Nagytemplomban Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István és Kovács István szólójával, Alpaslan Ertüngealp vezényletével. A mű október 31-én is elhangzik az énekkarral és a Pannon Filharmonikusokkal Pécsen.

Folytatódik a Filharmónia Magyarországgal partnerségben megvalósuló Operát az Operából! belföldi turné. A Turandot koncertszerű változata november 16-án Debrecenben, 18-án Szolnokon, 23-án Székesfehérváron, 25-én Szombathelyen hallható Medveczky Ádám dirigálásával. Az Opera Zenekar szimfonikus estjei november 19-én Egerben, 20-án Salgótarjánban, 24-én Nyíregyházán szólalnak meg Kovács János vezényletével, Könyves-Tóth Mihály és Kirsch Bence trombitaművészek szólójával. A Magyar Nemzeti Balett Klasszikus és modern című műsora november 17-én Zalaegerszegen, 18-án Veszprémben, 24-én Kaposváron várja a közönséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.