Programajánló

Zsolnay-aukció és Nagybánya-Párizs kiállítás Budapesten

Egy New York-i és egy bécsi gyűjtemény darabjait árverezi el november 8-ai Zsolnay-aukcióján a Virág Judit Galéria, ahol a nagybányai 'neósok' alkotásaiból Nagybánya-Párizs 1904-1914 címmel kiállítás is nyílik.

2018.10.24 23:30MTI

A Budapest Kongresszusi Központban második alkalommal megrendezendő Zsolnay árverés tételei péntektől november 7-ig tekinthetők meg a Virág Judit Galériában. Ezzel párhuzamosan lesz látható ugyancsak péntektől a Nagybánya-Párizs 1904-1914 című tárlat, amelyen többek Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint Perlrott Csaba Vilmos munkáival találkozhatnak az érdeklődők - közölte a galéria szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a Zsolnay-aukcióra szánt New York-i gyűjtemény tulajdonosának személyes kívánsága volt, hogy tárgyai visszakerüljenek az óhazába, a bécsi örökös szerint pedig gyűjteménye Magyarországon kaphatja meg a legnagyobb figyelmet. A két, egymást jól kiegészítő kollekcióban csaknem 25 nemzetközi rangú remekmű szerepel.

A Nagybánya-Párizs 1904-1914 című ingyenes tárlatot november 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállított művek magyar magán- és közgyűjteményekből, illetve külföldi gyűjteményekből érkeztek a tárlatra. Több festmény hátoldalán is egy-egy remekmű található, amire nagyon kevés hasonló példát ismerünk a magyar művészettörténetben - hívták fel a figyelmet a tájékoztatóban.

A 20. század elején párizsi hatásra művészeti forradalom tört ki Nagybányán. Harsogó, lángoló színekkel sokkolták a közvéleményt azok a párizsi művészek, akiknek nevéhez az első jelentős modern irányzat, a fauvizmus köthető. Derain, Vlaminck, Manguin és Matisse új stílusának magyarországi elterjedésében Czóbel Béla játszotta a legnagyobb szerepet, az ő hatására többen is Párizsba utaztak, és a fauve festészet elkötelezettjeivé váltak. A Párizsban tanuló Ziffer Sándor, Tihanyi Lajos, Boromisza Tibor, Galimberti Sándor, Huszár Vilmos, valamint a Matisse-tanítványok, Perlrott Csaba Vilmos, Dénes Valéria és Bornemisza Géza hamar elsajátították az új tanokat, és rendszeresen szerepeltek francia társaikkal együtt a Függetlenek és az Őszi Szalon tárlatain - írták a tájékoztatóban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.