Programajánló

Lajkó Félix új zenésztársakkal ad műsort a BOK Csarnokban

Rock and rollos dzsesszpunkot játszanak.

2018.10.23 04:30MTI

Lajkó Félix új zenésztársakkal dolgozik friss műsorán, amelyet november 29-én a fővárosi BOK Csarnokban fognak bemutatni a közönségnek. A hegedűvirtuóz szerint rock and rollos dzsesszpunkot játszanak.

"Elindult egy olyan irány a zenei gondolkodásomban, amely teljesen eltér az elmúlt évekétől. Brasnyó Antal brácsással több mint másfél évtizedet játszottam együtt, szintén régóta volt tagja a triómnak Szabó Csobán Gergő bőgős, most az utunk másfelé visz. A zene számomra az állandó változásról szól, az emberek és az inspirációk tekintetében is szükség van erre" - mondta a vajdasági magyar hegedűvirtuóz az MTI-nek.

Mint kifejtette, idén tavaszra érlelődött meg benne a döntés. Első lépésként a hazai világzenei színtér alapcsapatából, a Besh o droMből ismert gitárost, Sidoo Attilát hívta el játszani, akivel többször lépett fel már duóban, majd a számos dzsesszformációban szereplő Barcza Horváth József nagybőgősnek szólt. Ők ketten lettek a zenekar magja, az új Lajkó-szerzeményeket koncerteken előadó friss formációba bekerült még Kertész Endre (cselló), Czirják Tamás (dob), Bizják Gábor (kürt) és Mazura János (tuba).

Lajkó Félix új zenekara a napokban tette fel első klipjét, a Piramis című szám felvételéről készült stúdiófelvételt a netre.

MTI Fotó: Kovács Tamás

"A kémia azonnal megvolt a próbákon Sidooval és Barcza Horváth-tal. Attilán régóta látom, hogy cudar jó gitáros, és van valami a zenéhez közelítésében, ami számomra nagyon ismerős. Józsival együtt játszottunk a Varnus Xavérral közös koncertjeimen, benne volt a levegőben, hogy ennek lesz folytatása" - jegyezte meg a hegedűs.

Az új program úgy áll össze, hogy Lajkó Félix megmutatta a többieknek a kész számokat, amihez mindenki hozzáadta a maga ötletét. A hegedűs több olyan darabot is hozott a zenekarba, amelyet korábban szólóban már játszott az elmúlt két évben.

"Úgy érzem, az új kompozíciók elsősorban annyiban mások, hogy még egyszerűbbek, mint a korábbiak, viszont ezekkel az emberekkel egészen komolyan el lehet játszani ezeket a nótácskákat. A talán dzsesszesebbnek tűnő hangzás oka, hogy a körülöttem lévők otthonosan mozognak ebben a műfajban, azért én inkább azt mondanám, ez dzsesszpunk, amiben rejtett rock and roll van, de vannak érzelmesebb dalok is" - hangsúlyozta.

Szólt arról, hogy eddigi saját együtteseiben nem volt dobos, de csak azért nem, mert macerás lett volna a felszerelés miatt. "De a dobtól lesz ez igazán rock and rollos, ezért lett fontos".

Lajkó Félix az MTI kérdésére azt mondta, egyelőre nem tudja, mikor lesznek lemezfelvételek, érdeklődő kiadók már vannak, de nincs aláírt szerződés. Hozzátette: a formáció bemutatkozó fellépésén, november 29-én a BOK Csarnokban tizenöt új szerzeményét fogják eljátszani, meg egy-két régebbit. "Ez lesz a premier, mindenki megnézheti, mi ez. Aztán ha minden jól megy, a produkció eljut a jövő nyári fesztiválokra, akár rockszínpadokon is simán el tudom képzelni, de ugyanúgy koncerttermekben".

A 43 éves Lajkó Félix 1994-ben adta ki első lemezét. A hazai koncerthelyek mellett világszerte fellépett és sikereket aratott, számos ismert együttessel dolgozott együtt, írt zenét színházi előadáshoz, filmhez. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél Delta című filmjében, 2008-ban a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb eredeti filmzenéért járó díjat. Róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz Félix, játssz! című kisfilmjét. 2013-ban megjelent citerás albuma, a Mező vezette a világzenei lemezek listáját, a World Music Chartsot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.