Programajánló

Az illúzió bajnokai november elején az Arénában

Látványos trükkök, szemkápráztató varázslatok, lebegő tárgyak, szemfényvesztő szabadulások és átváltozások, gondolatolvasás, kettévágott emberek és megannyi illúzió lesz a színpadon.

2018.10.21 23:14MTI

Világbajnok bűvészek, rangos nemzetközi tévéshow-k sztárjai lépnek fel november elején a magyar fővárosban. A Champions of Illusion (Az illúzió bajnokai) című produkciót november 3-án és 4-én láthatja a közönség a Papp László Budapest Sportarénában.

A látványos showműsorban japán, holland, dél-koreai, spanyol és magyar bűvészek szerepelnek, akik mindannyian bejárták a világot. Las Vegas, Párizs, Sydney, Dubai és New York után most először érkeznek Budapestre - közölte a szervező Broadway Event az MTI-vel.

Mint írták, látványos trükkök, szemkápráztató varázslatok, lebegő tárgyak, szemfényvesztő szabadulások és átváltozások, gondolatolvasás, kettévágott emberek és megannyi illúzió lesz a színpadon, az est folyamán elmosódik a határvonal álom és valóság között.

A fellépők egyike, a japán Hiroki Hara a 21. századi technológiát ötvözi a bűvészettel. Futurisztikus előadásával több mint 25 ország tévéshow-jában lépett már fel. 2005-ben minden idők legfiatalabb bűvészeként nyert díjat az Amerikai Bűvészszövetség (SAM) versenyén, 2009-ben első lett a World Magic Seminar versenyen Las Vegasban, 2014-ben a világon elsőként mutatott be a súlytalanság állapotában bűvészmutatványt, 2016-ban az America's Got Talent döntőse volt.

A holland Rob & Emiel az Esőember című film hangulatát idéző műsorában a nézők gondolataiban olvas és a távolba lát. A duó a 2009-es bűvész-világbajnokságon a legjobb mentalista lett, tizenhét teltházas előadást tartottak a Sydney-i Operaházban, és felléptek Dubaitól Dél-Koreán át az Egyesült Államokig számos helyen.

A dél-koreai Read Chang műsora Harry Potter varázslatos világát eleveníti meg: kezében füstté válnak, szétolvadnak a tárgyak. A színpadi bűvészetet forradalmasító irányzat új sztárja Ázsia bűvészbajnoka és az idei világbajnokság egyik legnagyobb esélyese.

A Magus Utopia társulatot a Cirque du Soleil produkciójához hasonlítják. A nagyszínpadi illúziók 2012-es holland világbajnoka műsorában az álmok világába kalauzolja el a nézőket: egy történetet követhetünk végig, amelyben óriási tárgyak lebegnek, emberek tűnnek el és jelennek meg varázslatos módon.

Színpadra lép a brit származású spanyol David Climent, akit 2015-ben a Nemzetközi Bűvészszövetség az év színpadi bűvészének választotta. A pörgős stílusú előadó modern előadásmódjával bejárta a világot, nagyszabású illúziókat állít színpadra.

Az est magyar fellépője az illúzió és a humor műfaját egyedi módon ötvöző Hajnóczy Soma, a bűvészet kétszeres világbajnoka. Ő a legfiatalabb bűvész, aki zsűritagként is részt vett a bűvész-világbajnokságon. Videóit az elmúlt egy év során több mint 30 millió alkalommal nézték meg a neten; a kínai televízió újévi gálaműsorában több mint százmillió ember látta produkcióját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.