Kultúra

Európai Filmdíjak - Ralph Fiennes díjat kap az Európai Filmakadémiától

Gazdag és sokszínű karrierje elismeréseként Ralph Fiennes brit színész és rendező veheti át az Európai Filmakadémia (EFA) Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díját.

2018.10.17 01:30MTI
hirdetés

"Ralph Fiennes megállás nélkül ontja magából a megindító és inspiráló filmélményeket" - fogalmaz az EFA közleménye. Legutóbb a The White Crow című filmet rendezte Rudolf Nureyec nyugatra szökéséről, amelyben Puskint játssza; valamint Charles Dickenst formálta meg a szintén általa rendezett 2013-as A titokzatos szeretőben.

Két évvel korábban, 2011-ben debütált rendezőként a Coriolanus című Shakespeare adaptációval, amelyért elsőfilmes BAFTA-jelölést kapott. Wes Anderson A Grand Budapest Hotel (2014) című filmjében a legendás Gustave szerepe szintén BAFTA-jelölést hozott számára. Ralph Fiennes formálta meg Harry Hawkes-t Luca Guadagnino Vakító napfényben (2015) című mozijában, és a szadista náci táborparancsnokot Steven Spielberg Schindler listája (1993) című alkotásában, amelyért BAFTA- és Oscar-jelölést is kapott - idézi fel a közlemény.

Legfontosabb alakításai között van Anthony Minghella Az angol beteg (1996), valamint Szabó István A napfény íze (1999) című filmjének főszerepe, amelyért elnyerte a legjobb színésznek járó Európai Filmdíjat. Népszerű szerepe a Harry Potter sorozat Voldemortja, valamint a 007-Skyfall és 007 Spectre - A Fantom visszatér című James Bond filmek M-je is.

Ralph Fiennes a 31. Európai Filmdíj-átadó díszvendége lesz december 15-én Sevillában - írja a közlemény.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.