Filmajánló

A monogámiáról szól Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje, amelyet október 18-tól vetítenek a magyar mozikban.

2018.10.14 22:07MTI

A szókimondó romantikus vígjáték története egy harminc körüli, hosszú évek óta összeszokott párról szól. Fanni, akit Radnay Csilla alakít, és Bálint, akit Kovács Lehel játszik, hogy a szenvedélyt újra felélesszék kettejük között, megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyul mindkettőjüknek.

A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi.

A rendező-forgatókönyvíró az MTI-nek elmondta: a film témáját baráti környezetéből vette.

"Mindenhonnan folyamatosan hallottam a sztorikat a párkapcsolatok válságáról, nehézségeiről. Ez egy életkori dolog is, huszonévesen még arról beszélgettünk, hogy ki kivel jön össze, harminc év fölött már arról van szó, hogy milyen együtt lenni valakivel. Milyenek a hétköznapok, amikor bejön a rutin a kapcsolatba, és ki hogyan reagál erre" - magyarázta a rendező, aki szerint átalakulóban van az, ahogy a hosszú távú kapcsolatokról és a monogámiáról gondolkodunk.

Célja az volt, hogy szórakoztató filmet készítve sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

A rendező ösztönözni szeretné a nézőket arra, hogy kezdjenek el őszinte párbeszédet folytatni a párkapcsolatokról, hiszen nagyon sok ember számára nehézséget okoz párjával fenntartások nélkül beszélgetni a problémákról. Sokszor magunknak is hazudozunk, és inkább másra fogjuk a problémákat - mondta.

A rendező szerint sokan nem tudjuk, konkrétan mit jelent az, hogy a párkapcsolatokon dolgozni kell, és azt sem, hogy egyáltalán mit jelent ez a munka. "Párkapcsolatokon belül sokszor azért romlanak el a dolgok, mert nem tudjuk őszintén megbeszélni a problémákat" - hívta fel a figyelmet. A filmben is mind a két karakternek bőven van mit bevallania egymásnak, és bőven van miért a tükörbe néznie.

Nagypál Orsi beszélt arról is, hogy minden munkájánál nagy hangsúlyt fektet az előzetes kutatásra. "Itt is megtettem a kötelező lépéseket: rengeteg szociológiai és szexuálpszichológiai kutatást olvastam a témában, és beszélgettem mindenféle kapcsolati felállásban élőkkel a monogámoktól a swingerezőkön át poliamórokig" - hangsúlyozta.

A Nyitva csaknem öt éven keresztül készült, nyolc évvel azután lett kész, hogy a rendező lediplomázott a London Film Schoolban. "Szerencsére sok epizód sorozatot forgathattam az utóbbi években, és ebből rengeteget tanultam" - hangsúlyozta.

A Nyitva operatőre Herbai Máté, vágója Mezei Áron, a zeneszerző Moldvai Márk. A film jelmeztervezője Breckl János, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.