Programajánló

Színházak éjszakája - Nyílt próbák, igazgatói fogadóóra és a 195. évad hivatalos dala Miskolcon

Szeptember 22-én, a színházak éjszakáján este nyolc órától éjfélig változatos programokkal újra megnyílik a Miskolci Nemzeti Színház az érdeklődők előtt.

2018.09.20 01:30MTI
hirdetés

A tájékoztatás szerint a teátrum játszóhelyein, a Nagyszínházban, a Kamaraszínházban, a Csarnokban, a Játékszínben és a próbatermekben nyílt próbák, kulisszatitkok és meglepetések várják a színházbarátokat. Az este zárásaként először hallhatja a közönség a Miskolci Nemzeti Színház 195. évadának dalát, amit közösen meg is tanulhatnak az előadókkal.

A látogatók öt előadás próbáiba is betekinthetnek, meglesve a kulisszák mögötti világot és megismerkedve egy darab készülésének különböző fázisaival.

A Nagyszínházban a frissen bemutatott operett, A cirkuszercegnő kulisszatitkait ismerhetik meg a nézők. A Kamaraszínházban a Félőlény című zenés mesejáték próbája látható, amelyet Harangi Mária rendez. A Csarnokban a Három nővér próbájába leshetnek be az érdeklődők, a rendező, Rusznyák Gábor árul majd el néhány érdekességet az októberben a közönség elé kerülő darabról. A Játékszínben Shakespeare drámája alapján egy kortárs magyar színmű készül, Keszég László rendezésében. A két szereplős Lear halála van a legközelebb a bemutatóhoz, ebbe a munkafázisba is betekinthetnek az érdeklődők.

A Miskolci Balett Kozma Attila vezetésével az Álom luxuskivitelben táncelőadásra készül, a táncosok a balett-terembe várják a színházbejárókat.

A próbák mellett Béres Attila igazgató az énekkari próbateremben fogadóórát tart.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.