Kultúra

Vonós zene az M4 metró állomásain

Az M4 metró négy állomásán zenél a Budapesti Vonósok Kamarazenekar szeptember 17. és 20. között a Budapesti Közlekedési Vállalattal (BKV) és a Klasszik Rádióval együttműködésben.

2018.09.15 20:30MTI

A Vonósok a metróban elnevezésű program akusztikus minikoncertjei jól illeszkednek az idén ötven éves BKV kultúraközvetítő szerepéhez - emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében a közlekedési vállalat.

Mint hangsúlyozták, a Budapesti Vonósok Kamarazenekart 1977-es megalakulása óta az ország legjobb zenei együttesei között tartják nyilván: kezdetek óta meglévő állami minősítése, nemzetközi kamaraverseny díja mellett a szakma legrangosabb díját, a Bartók-Pásztory díjat birtokolja. A kamarazenekar Kossuth-díjas művészeti vezetője Botvay Károly csellóművész, koncertmestere a Liszt-díjas Pilz János.

Az M4 utasai jegy vagy bérlet birtokában négy napon keresztül, a 17 és 18 óra közötti időszakban, mintegy 25 percben, naponta más-más megálló galériáján lehetnek részesei a zenei élménynek: szeptember 17-én a Kálvin téren, másnap a Móricz Zsigmond körtéren, a harmadik napon a Rákóczi téren, végül pedig a Szt. Gellért téren.

A műsorban Mozart Kis Éji Zenéjének első tétele, Weiner Leó Rókatánca, Johann Strauss Pizzicato polkája, Vivaldi Négy évszak című concertójából pedig a Tavasz első tétele, valamint az Ősz első és harmadik tétele hallható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.