Projekt

Egy csikó életét követi végig Török Zoltán új természetfilmje

Vadlovak - Hortobágyi mese című produkció a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi koproducerek részvételével készül.

2018.09.13 04:33MTI

Egy csikó életét követi végig a születéstől kezdve Török Zoltán Vadlovak - Hortobágyi mese című új természetfilmje, amelyet 2020-ban láthat a közönség - hangzott el az M5 kulturális csatorna szerdai híradójában.

A magyar-német-osztrák-svéd koprodukcióban készülő egész estés alkotást több év tervezés és előkészítés után tavaly ősszel kezdte el forgatni Török Zoltán és stábja. A film története egy csikó életét követi végig a születéstől kezdve, az ő szemén keresztül láthatja majd a közönség a csapatában lejátszódó drámákat, valamint a puszta változását évszakról évszakra.

Török Zoltán rendező a Kulturális Híradónak elmondta: a Hortobágy annyira unikális táj gazdag állatvilággal, ami megérdemel egy egész estés mozit. Mint mondtam elég sokáig kerestek főszereplőt, a casting során szóba kerültek például a sakálok is.

"A vadlovakra aztán azért jutott a választás, mert az élőhelyük a Hortobágy kellős közepén van és ott gyakorlatilag a hortobágyi állatvilág képviselői javarészt megfordulnak és közvetlen interakcióba kerülnek a vadlovakkal, ami már nagyon érdekes adalék. És a kutatások alapján kiderült, hogy a Przsevalszkij-lovaknak elég gazdag és változatos szociális életük van, ami filmen nagyon érdekes" - fejtette ki a rendező.

A Vadlovak - Hortobágyi mese című produkció a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi koproducerek részvételével készül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.