Augusztus 20.

Böjte Csaba áldja meg ma az új kenyeret a Mesterségek Ünnepén

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója áldja meg az új kenyeret ma délután a Mátyás-tempolmnál, a Mesterségek Ünnepén.

2018.08.20 08:15ma.hu
hirdetés

A szervezők tájékoztatása szerint a több évszázados hagyományt felelevenítve kézműves mesterek, népzenészek és néptáncosok díszes, aratókoszorús felvonulással és kenyéráldással köszöntik Szent István ünnepét a Mesterségek Ünnepén. Az ünnepélyes felvonulás 14 óra 30 perckor indul a Szent György térről, majd 15 órakor a Mátyás-templomnál lesz a kenyéráldás.

Az idei Mesterségek Ünnepén a látogatók megismerkedhetnek a kenderfonás fortélyaival, a szövőszéken való szövéssel, a rokkán fonással, a szalag-, és szőnyegszövéssel, egy korabeli parasztporta udvarán a gyapjú és a kenderfeldolgozás ősi műveleteibe tekinthetnek be.

Színpadi programok, mesterségbemutatók és népi játszóházak várják az érdeklődőket. A családok éve alkalmából bemutatkoznak többgenerációs kézműves dinasztiák, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a háromgenerációs csizmadia családdal és a szintén háromgenerációs hartai bútorfestő műhellyel, valamint a több száz éve működő győri kékfestő dinasztia műhelyével.

Az eseményen fellép ma a Söndörgő és a Vujicsics együttes vendége Szörényi Levente lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.