Programajánló

Újra nyílik a hétvégén a Magyar Ízek Utcája

A Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.

2018.08.15 01:30MTI

A Magyar Ízek Utcájában, a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó gasztronómiai programon a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is augusztus 18. és 20. között - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A rendezvényt kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre - mondta el a műsorban Novotny Antal, a rendezvény főszervezője, hozzátéve, hogy ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és termelő mutatkozik be a fesztiválon. Ennek jegyében a vendéglátósok is egy-egy olyan emblematikus, intenzíven fűszeres ételt készítenek, amely a bemutatott fűszerek felhasználásával készül - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a gasztrofesztiválon a közönség elsőként kóstolhatja meg Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt és cukormentes tortáját, a Három kívánságot is, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipója is kóstolható lesz.

Elmondta, hogy a versenyre a magyar pékek három kategóriában nevezhettek, innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában hirdettek termékversenyt. Így a Magyar Ízek Utcájában a Szent István-napi győztes fehérkenyér mellett az érdeklődők megkóstolhatják az innovatív kategória legjobbját, a mézalmás rozskenyeret, valamint a teljes kiőrlésű kategória nyertes kenyerét is, amely tönköly, rozs és zablisztből készült.

Beszélt arról is, hogy a fesztiválra olyan nem professzionális "főző embereket" és meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek, lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek - emelte ki a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Novotny Antal, a rendezvény főszervezője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.