Örökségvédelem

Megújult a visegrádi Kaán Károly-forrás környéke

A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai megújították a Visegrádról megközelíthető Kaán Károly-forrás környezetét .

2018.08.08 01:30MTI
hirdetés

Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint eltávolították a korában lerakott gumiszőnyegeket, majd kőzúzalékkal burkolták a forrás környékét és a víznyerő helyre vezető utakat, így száraz lábbal is megközelíthető a nyáron is bővízű forrás.

A munkálatok során felújították a tűzrakóhelyet, kicserélték a korlát egy szakaszát, valamint újrafestették a padokat. A forrást évente több tízezer ember keresi fel Visegrád vagy Pilisszentlászló felől, illetve a Spartacus-ösvényen túrázva. A kiépített környezetnek köszönhetően akár egész napos programot is érdemes ide szervezni.

A Kaán-forrás vízkifolyását 1938-ban építették ki, majd 1975-ben felújították. A forrás vize csekély ásványi anyag tartalmú, kissé kemény, alacsony nátrium-tartalmú, ivási célra megfelelő víz, az egyik legjobb ízű a Dunakanyarban.

A névadó Kaán Károly erdőmérnök teremtette meg a hazai természetvédelem alapjait, ő indította el az első világháborús veszteségek utáni erdőtelepítési programokat. Kaán Károly használta először a "természetjárás" fogalmát, tőle ered a ma ismert kifejezés. A visegrádi forráson kívül a térségben a budapesti Nagy-Hárs-hegyi kilátó őrzi a nevét, az Agrárminisztérium Kossuth téri árkádsora alatt pedig szobra látható.

A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A társaság kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.