Programajánló

PUF '35 a Budapest Parkban

Számos vendégfellépő közreműködésével ünnepli 35. születésnapját a Pál Utcai Fiúk (PUF) augusztus 11-én, szombaton a Budapest Parkban.

2018.08.06 05:56MTI
hirdetés

A Pál Utcai Fiúk az elmúlt három és fél évtizedben megannyi felállásban szólalt meg a kis kluboktól a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadáig. Magyarország egyik legkedveltebb alterzenekarává vált, nevéhez olyan slágerek köthetőek, mint A bál, a Csak úgy csinál, a Hajsza, a Félek, A háború vége vagy a Fiatal lányok.

A szombati jubileumi koncerten számos vendégzenész működik közre: Beck Zoli énekes-gitáros (30Y), Dióssy Ákos billentyűs (Kispál és a Borz), a Color Quartet vonósnégyes, valamint két fúvós, Szűcs Krisztián Qka és Albert Zoltán - közölték a szervezők az MTI-vel.

A PUF Szigetszentmiklósról indult, a tagok ugyanabba az általános iskolába jártak. Az első koncertet 1983 augusztusában adták a kisvárosban. "Szó szerint egy igazi garázszenekar voltunk. Egyikünk sem tudott zenélni, gyakorlatilag kézfeltartással választottunk hangszert. Én jelentettem a kivételt, mert már volt egy gitárom. Érdekes, hogy az akkori felállás több mint tíz éven át változatlan maradt" - mondta korábban Leskovics Gábor, a PUF frontembere az MTI-nek.

Indulásuk nagyjából egybeesett az Európa Kiadóéval, a Kontroll Csoportéval és más alternatív csapatokéval, és a kapcsolódó koncertélmények tudatosították bennük: nem az számít, tud-e valaki zenélni, hanem az, hogy saját magát adja, próbáljon izgalmas lenni, más, mint a többi.

Házilag készült demófelvételeik másolt kazettákon terjedtek az egész országban, így 1987-re szép lassan megismerték és sokan megszerették a PUF gitárközpontú, gyors, többnyire a szerelemmel foglalkozó, keményen fogalmazó dalait.

A zenekar éppen a rendszerváltásra érett be, és 1990-ben egy újonnan alakuló kiadónál meg is jelent a Ha jön az álom. Ezt több éven át újabbak követték: jött A bál (1991), A nagy rohanás (1992), a Szerelemharc (1993), a Szajhák és partizánok (1994), majd a Ha jön az élet... (2000). A legutóbbi stúdiólemez, a Legelő tíz évvel ezelőtt, 2008-ban jött ki.

A zenekarban az alapító tagok közül napjainkra Leskovics Gábor mellett már csak Potondi Anikó énekesnő maradt. A PUF-ban Molnár Balázs gitározik, Farkas Zoltán dobol, a basszusgitáros pedig Varga Laca.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.