Programajánló

Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár augusztusban

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar öt helyi koncert mellett Mezőtúron, Törökszentmiklóson és Karcagon is fellép augusztus 4. és 31. között a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2018 fesztivál keretében.

2018.07.31 00:30MTI

Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője az idén hetedik alkalommal megrendezett fesztivál hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: több mint 15 ezer nézőt várnak a hangversenysorozatra.

Hozzátette: nemzetközi, országos eseménnyé szeretnék fejleszteni az immár térségi fesztivált. Mint fogalmazott, ehhez együttműködésre van szükség más városokkal, a megyei jogú város vezetésével és ha találnak a "magasabb szintű vezetésben" partnerséget, tovább fognak lépni.

Az idei fesztivál augusztus 4-én a szolnoki Hild János téren indul a Szimfonikus Parádé című hangversennyel, amely egy "barátsággála" is lesz egyben a japán Juza és Szolnok testvérvárosi kapcsolatának 35. évfordulója tiszteletére. A Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és a Szolnoki Máv-Kodály Vegyes Karral japán művészek is fellépnek, az est karmestere Izaki Maszahiro lesz. A japán és magyar mellett orosz komponisták műveit is felvonultató gála kísérőprogramjaként fotókiállítást láthat a közönség a zenekar japán turnéinak fotóanyagából.

Augusztus 9-én a mezőtúri római katolikus templomban adnak koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar művészei.

Augusztus 12-én a Tiszai hajósok terén a Neoton Famíliával játszik együtt a szimfonikus zenekar, a karmesteri pálcát ez alkalommal Veér Bertalan, a szimfonikus zenekar hegedűse veszi a kezébe. A koncert előtt egy úszógumi-performansz várja a gyerekeket.

A Neoton Famíliával közös koncertet megismétlik Törökszentmiklóson is augusztus 18-án.

A fesztivál történetében először gyermekműsorral is készülnek a szervezők: augusztus 18-án a Lúdas Matyi várja a legifjabb korosztály tagjait a Tiszai hajósok terén, a szolnoki szimfonikusok mellett az előadáson közreműködik a Minerva Bábcsoport. A gyerekek mesekönyv-bemutatón és hangszersimogatón is részt vehetnek.

A fesztivál repertoárjából idén sem marad ki az operett: Karcagon augusztus 20-án szabadtéri operettgálára várják a közönséget. Szolnokon augusztus 29-én a Széchenyi városrészben Cser Ádám vezényletével, augusztus 31-én pedig Szandaszőlősön Tosifumi Kanai japán karmester vezényletével hallhat a legnépszerűbb operettek dalaiból válogatást a közönség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.