Programajánló

Történelmi napokat rendeznek Szentgotthárdon

Történelmi napokat rendez augusztus 1. és 5. között Szentgotthárd városa az 1664. augusztus 1-jén vívott győztes csata emlékére.

2018.07.29 04:30MTI

A fesztivál, amely többek között történelmi felvonulással, látványos hadijátékkal és emlékfutással várja az érdeklődőket, idén új programokkal is bővül: a szervezők múltidéző ügyességi próbákra, versenyekre hívnak minden korosztályt - mondta az MTI-nek a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke.

A várkertben apródiskola nyitja meg kapuit, augusztus 4-én hagyományőrzők készítik fel a hétpróba teljesítésére a diákokat. A legjobban teljesítő gyerekeket szombaton avatják apróddá, vasárnap pedig a legügyesebb családok részesülnek jutalomban. A játékos sportverseny érdekessége, hogy a feladatokat a 21. századi sporteszközök helyett régi szerszámok - patkó és ostor - használatával kell majd végrehajtani - emelte ki Károly Andrea, hozzátéve, hogy egy másik versenyen a történelmi napok legerősebb emberét választják majd ki.

Augusztus 3-án a kora esti órákban indul a történelmi-jelmezes felvonulás, amelyen hagyományőrző csoportok, korhű ruhába öltözött emberek vesznek majd részt. Késő este fáklyás őrjárat járja végig a város utcáit, a várkertben a Bagossy Brothers Company ad koncertet és bemutatják a Vazul vére című történelmi rockoperát.

A törökök felett aratott győztes csata emlékére augusztus 4-én futóversenyeket rendeznek: az 1664 méteres hobbifutam a történelmi dátumot idézi, míg a 9 kilométeres főfutam versenyzői a szentgotthárdi csata emlékére, az ausztriai Mogersdorfban emelt kőkereszt mellett haladnak el.

A várudvarban katonai toborzó programokkal, tüzérségi és lovasíjász-, valamint török fegyver- és ruházati bemutatóval várják a látogatókat. A vendégek betérhetnek az oszmán főtiszti sátorba, a katonai táborokban pedig figyelemmel kísérhetik, ahogy az esti csatára készülnek a hagyományőrzők. A várkerti ütközetben a szombathelyi Hunyadi Mátyás Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport, valamint a tatai Gölbasi Vitézei Egyesület és a szentgotthárdi Őr-Nyék Hagyományőrző és Harcművészeti Alapítvány csapatai vívnak meg egymással.

Vasárnap történelmi íjászversennyel, fúvószenekari találkozóval, a népi játszópark programjaival és a gólyalábasok felvonulásával folyatódik a fesztivál. A várkertben a Szamóca Bábszínház tart előadást, a programok Zoltán Erika jubileumi koncertjével fejeződnek be.

A történelmi napokon kiállításokkal is várják a közönséget: a színház aulájában a fesztivál 16 éves történetét idézik fel Jene Sándor fotóművész képei, a városházán látható tárlat pedig a szentgotthárdi kisipar és kereskedelem történetét mutatja be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.