Programajánló

Több ezer év arany- és ezüstkincseit mutatják be a szegedi Fekete házban

A mai Románia területén a 19-20. században talált, csaknem ezer arany- és ezüstkincset bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban.

2018.07.14 02:30MTI

A tárlat helyszínén rendezett pénteki sajtóbejáráson Rodica Margithu kurátor elmondta, a vándorkiállítás anyagát harminc romániai múzeum gyűjteményéből válogatták össze.

A közönség a Kr.e. 5. évezred és a Kr. u. 7. század között készült műtárgyakból összeállított kollekciót először 2013-ban láthatta Bukarestben, a szegedi múzeum a huszadik állomása a sorozatnak - tudatta a szakember.

A kiállítás anyaga rendkívül sokszínű, szerepelnek benne ékszerek, ruházati kiegészítők, edények, tálak, védekező és támadó fegyverek, egészen egyszerű tárgyak éppúgy, mint míves ötvösmunkák - fejtette ki a régész.

A nemesfémekből rendezett tárlat nem feltétlenül a gazdagságról és a csillogásról szól, sokkal inkább azokról az emberekről, akik feldolgozták az ércet, a kincsek készítői, megrendelői, viselői vagy csodálói voltak - fogalmazott Rodica Margithu, aki éppen ezért fontosnak tarja, hogy a közönség megismerhesse a tárgyak készítésének technológiáját, a régészeti lelőhelyeket, a történelmi hátteret.

Ezt a tárolók mellett elhelyezett magyar nyelvű információs táblák, a kiállítás katalógusa és a január 20-ig látható tárlaton szervezett szakértői vezetések segítik.

A Fekete házban bemutatott anyag legérdekesebb darabjai a pietroasai kincsből származnak. A leletet 1837-ben találta meg két földműves, akik egy éven át rejtegették, majd eladták egy helyi kereskedőnek. Az aranyból készült együttes eredetileg 22-24 darabból állt és 40 kilogrammot nyomott, ez az egykori Római Birodalom területén talált legnagyobb aranyedénylelet. A Seuso-kinccsel nagyjából egyidős, néhány darabjában formai hasonlóságot is mutató tárgyak közül tizenkét darabot tudtak visszaszerezni a hatóságok, ezek együttes tömege 19 kilogramm.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.