Programajánló

A Figaro házasságát mutatja be idén a Co-Opera

A Figaro házassága című vígoperát mutatja be idén a Co-Opera projekt országszerte több helyszínen Szabó Máté rendezésében.

2018.06.26 23:30MTI
MTI/Mónus Márton

A Mozart-zeneművet a Szegedi Nemzeti Színház, a Győri Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Szentendrei Teátrum és az Operettissima Nonprofit Kft. együttműködésében viszik színre. Az előadást először július 27-én és 28-án Szentendrén, a Fő téren láthatja a közönség.

A művet az évadban magyar nyelven adják elő többszörös szereposztásban az ország 11 színházában, a magyarországi helyszíneken eddig 50 előadást kötöttek le - hangsúlyozta Vadász Dániel, a projekt igazgatója a produkciót beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A Co-Opera és az All'Opera közötti együttműködés eredményeképpen 2019 nyarán az észak-olaszországi Verbaniában is színpadra kerül a darab, de Belgiumból és Hollandiából is érkezett megkeresés a produkció bemutatására.

A projekt igazgatója kiemelte, hogy ezeknek az előadásoknak a mai emberhez kell szólniuk, emellett arra törekszenek, hogy az "érvényes zenei megmozdulás mellett érvényes színházi produkciókat" láthasson majd a közönség.

A Figaro házassága Almaviva gróf borpanziójában játszódik, a díszlet Khell Csörsz, a jelmez Benedek Mari munkája, a dramaturg Kenesey Judit. A gróf szerepében Haja Zsolt, Kovács István, Kendi Lajos és Szélpál Szilveszter, grófnéként Fodor Beatrix, Schnöller Szabina, Kolonits Klára, Somogyvári Zita, Rendes Ágnes és Rálik Szilvia látható. Suzanne alakjában Bordás Barbara, Rácz Rita, Keszei Bori és Horák Renáta áll színpadra, Figaro Cseh Antal, Pataki Bence, Kiss András és Donkó Imre lesz.

Az előadás létrehozásában együttműködő színházak megosztják a költségeket és az évadon belüli játszási periódusokat is. A díszleteket a győri műhely készítette, a jelmezeket a szegediek varrták. A budapesti próbákat követően a főpróbahéten a debreceni színház biztosítja a próbahelyiségeket.

Az előadásokon közreműködik majd a debreceni, a győri és a szegedi színház énekkara és zenekara, valamint a Kodály Filharmónia Debrecen.

MTI/Mónus Márton


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.