Programajánló

Először rendeznek borünnepet Debrecenben

Először rendeznek borünnepet május 31. és június 2. között Debrecenben, a programsorozatot a jövőben regionális, majd országos fesztivállá kívánják bővíteni.

2018.05.23 00:30MTI

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte: a város kulturális koncepciójának fontos része a minőségi rendezvények támogatása, ezért az önkormányzat is segíti az I. Belvárosi Borünnep by DiVino elnevezésű kezdeményezést.

Emlékeztetett rá, hogy szerdán indul Debrecenben az Ady-parki program: a város első szabad kulturális közösségi terén bárki színpadra állhat, énekelhet, táncolhat, előadást próbálhat kedvére.

Hozzátette: támogatják, hogy a város főtere mellett egyre több kisebb part, tér is benépesüljön színvonalas kulturális, gasztronómiai programokkal, értékes kikapcsolódást biztosítva a városlakóknak és a Debrecenbe látogatóknak.

Széles Diána szerint ezért is fogadták örömmel a kezdeményezést, a Déri múzeum előtti térre tervezett belvárosi borünnep tervét, mert újabb területet, Debrecen patinás terét vonja be a turisztikai programok sorába. Ugyanakkor azt is fontos célnak nevezte, hogy ne csak a turisztikai főszezonra koncentrálódjanak az események, hanem az év minden hónapjában legyenek nívós programok - jegyezte meg az alpolgármester.

Sipos Bence, a főszervező DiVino Debrecen vezetője elmondta: 35 borászat csaknem 150 borát kóstolhatják meg az érdeklődők az első belvárosi borünnepen, amelyen több hazai borásszal személyesen is találkozhatnak a résztvevők.

A három nap alatt jazz- és swingzenekarok váltják egymást a színpadon, fellép többek között a DZSESSZ-ELI, a Storyville Jazz Band, a Jazz in the shade, Kiss Kamilka és a Pesti Sikk, a Panorama Jazz Band és a Group'n'Swing.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.