Siker!!!

Ezüst díjat kapott egy magyar artista a Kobzov Cirkuszfesztiválon

Komenda Zsófia - művésznevén Sophia - volt a fesztivál egyetlen magyar indulója, ráadásul életében először felnőtt kategóriában lépett a zsűri elé.

2018.05.16 09:53MTI

Ezüst díjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri Komenda Zsófia légtornász-produkcióját az ukrajnai Kobzov Cirkuszfesztiválon - tájékoztatta a Fővárosi Nagycirkusz kedden az MTI-t.

Komenda Zsófia - művésznevén Sophia - volt a fesztivál egyetlen magyar indulója, ráadásul életében először felnőtt kategóriában - olvasható a közleményben. Mint írták, a 20 éves magyar artistának negyven produkció, közte húsz légtornász-szám között kellett helyt állnia.

Közölték: a hetedik alkalommal megrendezett ukrajnai Kobzov Cirkuszfesztivál szakmai körökben az artisták egyik legrangosabb versenyének számít. A zsűriben a szakma legjobbjai, egykori világhírű artisták foglalhatnak helyet.

Komenda Zsófia légtornász-produkciójára, amelyet tíz méter magasban, úgynevezett lengő rúdon mutat be, először tavaly figyelt fel a nemzetközi zsűri, a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ifjúsági kategóriában Bronz bohóc-díjat és három különdíjat kapott. Ennek köszönhetően az elmúlt másfél évben fellépett a németországi Európa Park jégrevüjében, illetve a párizsi Cirque D'Hiverben.

Komenda Zsófia junior rúdtánc Európa- és világbajnokot egy világhírű magyar artistapáros, Kristóf Krisztián és Demjén Natália fedezte fel, ők tanították be neki a légtornászmutatványt.

MTI/Balogh Zoltán


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.