Gyász

Meghalt Ermanno Olmi Arany Pálma-díjas filmrendező

Elhunyt 86 éves korában hétfőn Ermanno Olmi olasz filmrendező, aki A facipő fája című filmjéért 1978-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat.

2018.05.07 16:39MTI

Olmi, aki a rendezés mellett forgatókönyveit is maga írta és operatőrként is dolgozott, az észak-olaszországi Asiagóban halt meg. A város polgármestere, Roberto Rigoni bejelentette, hogy temetése napján gyásznapot tartanak.

Paolo Gentiloni kormányfő és Dario Franceschini kulturális miniszter a rendező költői látásmódját méltatta, amellyel az ember és természet, munka és spiritualitás közötti kapcsolatot kutatta.

Olmi neorealista mesterműként számon tartott, A facipő fája című filmje, amely egy lombardiai birtokon játszódik a 19. század végén, 1978-ban elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját.

A szent iszákos legendája című filmje 1988-ban Arany Oroszlán-díjat kapott Velencében, 2008-ban pedig a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíjával is kitüntette Olmit.

Utolsó filmje, a Kinő majd a fű a harcmezőkön című háborús dráma 2014-ben készült. A magyar közönség olyan filmjeit láthatta mások mellett, mint az És jött egy ember, A körülmény, a Zarándokút, Az állás, A fegyverek mestersége, Dal a bordélyházból és a Száz szög.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.