Programajánló

Lovastúra-útvonalak nyíltak a Pilisben

Négy erdei szálláshely mellett nyári istállókat létesítettek.

2018.04.26 00:30MTI

A Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medencében 56 kilométer, lóval is végigjárható túraútvonalat alakítottak ki, valamint négy erdei szálláshely mellett nyári istállókat létesítettek - mondta a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az Apátkúti Vadászházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Zambó Péter hozzátette, az ingyenesen használható, 2,5 méter széles utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő szakaszon.

Az útvonalak jelzése fehér téglalap,a melyen egy fekete lófej körvonalai láthatók. A Pilis Ride útvonalhálózat a tervek szerint május végéig további húsz kilométerrel bővül.

Az istállók már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek Visegrádon, az Apátkúti Vadászháznál és a Mogyoró-hegyen, a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen.

Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a 22 állami erdőgazdaságban elsőként a Pilisi Parkerdő területén nyílt meg 330 kilométer erdei kerékpáros útvonal Pilis Bike néven 2016 áprilisában. Az erdei bringapályák autós megközelítését 9 parkoló könnyíti meg. A lovas úthálózat kijelölése a megkezdett turisztikai fejlesztés folytatásának tekinthető - mondta.

Zambó Péter vezérigazgató hangsúlyozta, az útvonalakat az erdőben lóval járó erdészek közreműködésével alakították ki, azonban csak gyakorlott lovasoknak ajánlják, mivel a vadon élő állatok, a gyalogos turisták, vagy a kerékpárosok megjelenése váratlan helyzeteket teremthet, amit csak kellően felkészült lovas tud uralni.

Az istállók használatáért lovanként napi 2500 forintot kérnek, ez tartalmazza az állatok ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, további 1000 forintért takarmány is igényelhető.

A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A társaság kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.