Programajánló

A Satöbbi május 11-én a Trip állóhajón mutatja be új albumát

Május 11-én a fővárosi Trip állóhajón mutatja be második stúdióalbumát a Satöbbi. A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert, 36 éve létező zenekar tavaly év végén jelentette meg Vissza a pénzt! című lemezét.

2018.04.23 06:41MTI

Az első albumot több mint húsz évvel követő második anyag közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből készült.

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, egy évvel később a Ki mit tud?-on tűnt fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara volt a régi Volán-pályán. 1995-ben egy koncertfelvétel jelent meg tőlük kazettán, majd 1996-ban A világ legszebb dalai című stúdióalbum. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

A Satöbbiben Giret Fruzsina (ének), Seres Péter (gitár, ének), Pethő Zsolt (ének), Németh Márton (billentyűs hangszerek), Szabó Márton (basszusgitár) és Tóth Miklós "Max" (dob) szerepel.

"Pethő Zsolt a L'art pour l'art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett. Fruzsi végül 2016-ben egy koncerten a beállás után vetette fel, mi lenne, ha közösségi finanszírozásban csinálnánk egy új anyagot. Hirtelen mindenki nagyon lelkes lett" - mondta Seres Péter korábban az MTI-nek.

Az új számok közül a címadó Vissza a pénzt! a zenekar eddigi történetére és a Satöbbi-koncertek rituális közönség-bekiabálásaira utal. Az Eleven istenekhez a napokban forgattak videoklipet, a régi slágereket idézi az Eltűntél megint vagy a Néha azt hiszem. Felkerült a lemezre egy lírai felvétel is, a Csak te nem vagy, amely korábban a L'art pour l'art műsorában már elhangzott más szöveggel.

"A szövegekben ott van az elnyomás, a lopás, az elmúlás is, közben meg jót szórakozunk, mert nem kell belehalni a világba, akkor sem, ha szörnyű tud lenni" - mondta Seres Péter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.