Filmfesztivál

Cannes - Elsőfilmes magyar rendező a Kritikusok Hete válogatásban

Szilágyi Zsófia első játékfilmje meghívást kapott a 71. cannes-i filmfesztiválra. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást.

2018.04.16 22:30MTI

A filmalap Inkubátor Programjában Szamosi Zsófia főszereplésével készített film egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről szól.

A világpremier Cannes-ban lesz májusban a Kritikusok Hetén, a magyar alkotás versenyben lesz a május 8-án kezdődő fesztivál valamennyi szekciójában bemutatásra kerülő legjobb első filmet illető Arany Kamera díjért is.

A filmalap tájékoztatása szerint Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán.

Egy nap címmel a filmalap Inkubátor Programjában készült első mozifilmje, amelynek főhőse egy háromgyerekes anya. A cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben egy házasság válsága húzódik. A dráma a "halasztásra ítélt pillanatokból" bontakozik ki.

Az Egy nap női alkotócsapata, Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendező, Szamosi Zsófia főszereplő, Kenesei Edina és Pataki Ági producerek arra vállalkoztak, hogy bemutassák egy kisgyerekes anya percekre beosztott idejét. "A rutinszerű cselekvésekkel túlterhelt idő, a feladatok ideje ütközik azzal, amit nem lehet ismételni" - idézte Szilágyi Zsófiát a filmalap közleménye.

Az Egy nap gyártását a filmalap a pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Programjának keretében 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmjét, amely a tervek szerint ősszel lesz látható a hazai mozikban, a Partnersfilm gyártotta Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.

Az 1962-ben alapított Kritikusok Hete az első úgynevezett párhuzamos program volt az A-kategóriás filmfesztiválok történetében. A francia filmkritikusok által életre hívott rendezvény célja új tehetségek felfedezése a nagy neveket felvonultató filmes mustrával párhuzamosan.

A válogatás versenyében hét játék- és kilenc rövidfilm szerepel. A korábbi felfedezettek között volt Jacques Audiard, Alejandro González Inárritu, Ken Loach, Francois Ozon, Jeff Nichols és Kocsis Ágnes is.

A fesztivál május 19-ig tart, a Kritikusok Hete program zsűrijének elnöke Joachim Trier norvég filmrendező, a kategória díjait május 17-én, a fesztivál összes szekciójában bemutatott legjobb első filmnet jutalmazó Arany Kamerát a fesztivál május 19-i záróünnepségén adják át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.