Programajánló

Országos útra indul a Lajta Monitor Múzeumhajó

A Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulója tiszteletére országos útra indul a Dunán a Lajta Monitor Múzeumhajó.

2018.03.29 20:30MTI
MTI/Balogh Zoltán

A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) közleménye szerint a múzeumhajó a Duna mintegy 417 kilométeres magyarországi szakaszán 11 város kikötőjében köt majd ki és várja látogatóit.

Az egyedülálló múzeumhajón korabeli fegyvereket, felszereléseket, egyenruhákat és egy első világháborús kiállítást is meg lehet tekinteni. Emellett a gyerekek részt vehetnek a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón is. A másfél hónapos út alatt a hajó kihelyezett tanórák, első világháborús megemlékezések és hagyományőrző rendezvények helyszíne is lesz egyben - tették hozzá.

MTI/Balogh Zoltán

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án már testvérhajójával a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháború idején is. 1918-ban - 47 év hadi szolgálat után - azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban "elevátorhajóként" használták.

Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta - mint írták - a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig a főváros "egyik legszebb pontján", a világörökség részét képező pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz.

A Lajta Monitor Múzeumhajó április 3. és május 21. között lesz megtekinthető a vidéki városokban. Minden helyen (a vontatási, vízállási és időjárási körülmények függvényében) hétfőtől vasárnapig 9 és 18 óra között lesz megtekinthető a kikötőkben. A múzeumhajó első állomása Győr lesz, majd Komárom, Esztergom, Visegrád, Vác, Szentendre, Százhalombatta, Dunaújváros, Paks, Baja és Mohács kikötőjében lesz megtekinthető a Lajta Monitor - olvasható a HM HIM közleményében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.