Oscar-díj

Enyedi Ildikó: nagy kaland volt

Ami a filmmel történt, bizonyítja, hogy jól dolgoztunk - nyilatkozta az Oscar-díjátadó után Enyedi Ildikó.

2018.03.05 14:44MTI

"Körülbelül erre készültem" - mondta a rendező a jelölteknek és a győzteseknek rendezett bál bejáratánál az M1 riporterének magyar idő szerint hétfőn Los Angelesben.

A 90. Oscar-díjátadó gáláján a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, végül chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) révén.

"Nagyon nagy kaland volt, nagyon szép volt, nagy boldogság volt dolgozni, és ami azóta történt a filmmel, az azt bizonyítja, hogy jól dolgoztunk" - mondta Enyedi Ildikó, aki Deák Kristóf, a Mindenki című film Oscar-díjas rendezőjének társaságában állt a kamera elé. Az alkotó kiemelte, hogy már új filmje előkészületein, Füst Milán Feleségem története című regényének adaptációján dolgozik.

A Testről és lélekről stábja mindenkinek megköszönte a drukkolást a film közösségi oldalain.

A Magyar Nemzeti Filmalap által 420 millió forinttal támogatott alkotás vetítési jogát több mint 90 ország vásárolta meg eddig. A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.