Popdal ez, csak torzított gitárokkal

Ezzel a dallal megyünk az Eurovízióra

Metálos győzelem A Dal 2018 színpadán!

2018.02.25 10:40ma.hu

Az idei évben a magyar zenei élet különböző területéről érkező változatos dalokat ismerhettek meg a nézők az elmúlt öt hét során. Végül szombat este véget ért a várakozás, és kiderült, hogy a döntőbe jutott produkciók közül, melyik lett Magyarország legjobb dala 2018-ban! (Ha nem akarja végighallgatni az összes előadást, görgessen a cikk legvégére, ott találja a nyertes produkciót.)

A döntő estéjének nyitányaként a Recirquel Újcirkusz Társulat báli hangulatot idéző látványos produkcióját láthatták a nézők.

A versenyzők közül elsőként a Leander Kills lépett a színpadra a "Nem szól harang" című dallal. A formáció az elődöntőben módosított a produkción, és egy könnyedebb hegedű- és zongorajátékkal kezdtek, ami megosztotta a zsűrit, azonban a közönség kitartott az együttes mellett. A dal a döntőben apróbb hangszerelési módosításokkal, de az elejétől a végéig ütős, kemény rock verzióban hangzott el.

A rock dallamok után a yesyes formációja következett az "I let you run away" című produkcióval. A fiúk modern dalát ezúttal is egy lendületes, energikus előadás keretében hallhatta a közönség, amiből persze nem hiányozhatott Szabó Ádám harmonika játéka sem. A dal eddig mindkét alkalommal egyöntetűen meggyőzte a zsűri tagjait és a közönséget egyaránt, és a dicsérő szavak a döntő alkalmával sem maradtak el.

Süle Zsolt a döntőre egy apróbb változtatást eszközölt, így a produkciója során a háttérben ezúttal egy virágzó tavaszi mezőt láthatott a közönség. Zsolt és zenésztársai ezúttal is tökéletesen adták át a "Zöld a május" című dal üzenetét, "az indulás és megérkezés, a megismerkedés és a búcsú" érzését, és idézték fel mindenkiben egy melankolikus, könnyed tavaszi este emlékét.

"A szerelem nagykövete", Horváth Tamás "Meggyfa" című produkciója a közönség szavazatokkal jutott a döntőbe, amit Tamás ismét egy fantasztikus és erőteljes előadással hálált meg.

Heinz Gábor BIGA a döntő során ismét tökéletesen betöltötte a színpadot a "Good Vibez" című dallal. Bár a feltűnő csíkos zakó helyett ezúttal farmerdzsekiben láthattuk a színpadon, azonban a produkció vidám hangulatán ez mit sem változtatott. A színes lufik és konfetti eső közepette BIGA dala ezúttal is mosolyt csalt az arcokra, és örömöt csempészett mindenki szívébe.

A vidámság után a melankolikus dallamok képviselőjeként lépett színpadra az "A Dal 2018 Felfedezettje" díj boldog tulajdonosa, Dánielfy Gergely. A minimál stílusú látványvilágot megtartva Gergely fantasztikus hangján, valamint a gyönyörű gitár- és hegedűjáték kíséretében hallhattuk az "Azt mondtad" című dalt, mely ezúttal is kiváltotta a Gergely által remélt szívbe markoló csendet és mély érzelmeket.

A rövid szünet után robbant a színpad, hiszen az AWS formáció a harmadik alkalomra sem veszített a lendületéből, és ismét egy igazi kemény metálos előadással búcsúztatták azt a bizonyos nyarat. Siklósi Örs a "zenei átlényegülésen" átesve ismét óriásit énekelt a zenésztársai gyűrűjében, így a "Viszlát nyár" ezúttal is lehengerelte a zsűri tagjait és a közönséget egyaránt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.