Gyász

Elhunyt Tomcsányi Pál

Életének 94. évében meghalt Tomcsányi Pál, az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, kertészmérnök, egyetemi tanár, a gyümölcsnemesítés neves szakembere, az agrármarketing hazai meghonosítója.

2018.02.23 16:33ma.hu

Tomcsányi Pált február 22-én érte a halál - közölte az MTA pénteken az MTI-vel. "Tomcsányi Pál hihetetlen szorgalmú, nagy munkabírású ember volt. Bármivel foglalkozott, szigorú alapossággal, részletekbe menő háttérmunkával végezte feladatát. Halálával óriási veszteség érte az agrárszakmát" - írták a közleményben.

Tomcsányi Pál 1924-ben született Budapesten. 1946-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Kutatóként nevéhez kötődik a fajtakutatás, a gyümölcs-, szőlő-, dísznövény- és erdészeti fajtaminősítés megalapozása és bevezetése.

Társszerzője volt a gyümölcs fajtafenntartó szelekciós eljárásának és szabványosításának.

Ennek alapján - többek között - a Jonathan és a Starking fajták esetében szelektált klónokat vezettek be a magyar almatermesztésben. Emellett kidolgozta a fajták ökonómiai és preferenciaértékelését, valamint a gyümölcs fajtafenntartó nemesítési módszertanát.

A jelenlegi NÉBIH jogelődjében, az Országos Mezőgazdasági Minősítési Intézetben több mint húsz éven át irányította a kertészeti szabványosítást. Meghatározó jelentőségű volt munkássága a pomológia tudományának hazai fejlesztésében. 1966-ban kidolgozta a kutatói ismeretgazdálkodás fogalomkörét, 1970-ben az agrármarketing tudományos módszereit, amelyeket a felsőoktatásba is bevezetett. Emellett elkészítette az élelmiszer-gazdasági marketing szakmérnökképzési tananyagát.

A kutatói ismeretgazdálkodás fogalma alapján 1998-ban kidolgozta az általános kutatásmetodológiát, valamint az ismeretalkotás és -közlés elméletét, továbbá az ahhoz kapcsolódó gyakorlati megoldásokat.

Ez utóbbi témában ő a szerzője az első olyan írásos tananyagnak, amely több doktori iskolában jelenleg is az egyik kötelező tantárgy, és amelynek tanításában évtizedekig ő is részt vállalt. Kezdeményezője és megalapítója volt az osztályközi Agrármarketing Bizottságnak.

Több mint 250 tudományos publikáció, 26 könyv és 13 könyvrészlet szerzője vagy társszerzője volt. Hat gyümölcs-fajtaismereti (pomológiai) könyvet írt. Az MTA rendes tagjaként három akadémiai tudományos bizottságnak is (Agrár- és Bioműszaki, Agrár-közgazdasági, Kertészet-és Élelmiszer-tudományi Tudományos Bizottság) haláláig aktív tagja volt. A Logisztikai Osztályközi Állandó Bizottság tiszteletbeli elnökeként és a Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságban is az Agrártudományi Osztályt képviselte.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1995-ben Széchenyi-díjat és Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díjat, 2014-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetését kapta. Ezeken kívül a Szent István Egyetem díszdoktora, a johannita rend jogi lovagja, Vásárosnamény díszpolgára, valamint az amerikai The Catholic Academy of Sciences levelező tagja is volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.