Kultúra

Közös V4-es stand a Brüsszeli Könyvvásáron

Közös V4-es standdal jelennek meg a Visegrádi Csoport országai a Brüsszeli Könyvvásáron a brüsszeli Balassi Intézet kezdeményezésére február 22. és 25. között.

2018.02.18 22:30MTI

A KKM-Balassi Intézet Publishing Hungary programjának támogatásával megvalósuló programban Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország egy csaknem 50 négyzetméteres, önálló standon lesz jelen a több mint 200 kiállító között. A csaknem négy évtizedes könyves esemény idei témája az utazás, díszvendége pedig Afrika lesz - mondta el az MTI-nek a brüsszeli Balassi Intézet igazgatója.

Vitézy Zsófia beszámolója szerint a stand házigazdája a Visegrádi Csoport soros elnökségét betöltő Magyarország, ám mind a négy nemzet egyenlő súllyal, mintegy 40-40 kötettel mutatkozik majd be.

A Visegrádi Csoport nem csupán egy politikai formáció, hanem egy tradicionális kulturális egység is, ezért a közös stand szeretné bemutatni, hogy melyek azok a szálak, amelyek összekötik a négy országot - közölte.

Vitézy Zsófia kiemelte, hogy a Brüsszeli Könyvvásár látogatószámban ugyan nem versenyezhet a világ legnagyobb könyves rendezvényeivel, de az Európai Unió nem hivatalos fővárosában számos nemzetközi döntéshozó kilátogat a vásárra, így az ottani megjelenéssel fontos közeget lehet elérni.

A meghívott magyar szerzők kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy legyen franciául már elérhető munkájuk, valamint hogy jól beszéljenek franciául vagy angolul, így szerepet tudjanak vállalni a könyvvásár által szervezett beszélgetésekben és műhelymunkákban.

Magyarországot idén Tóth Krisztina és Totth Benedek írók mellett az íróként és illusztrátorként is számos mesekönyvet jegyző Gévai Csilla, valamint Németh Levente, a Királyok és Keresztek című, Szent István idejében játszódó képregénysorozat rajzolója képviselik Brüsszelben, a frankofón irodalom és képregény egyik fővárosában.

Vitézy Zsófia a könyvvásárhoz kapcsolódó programok közül kiemelte, hogy február 22-én a brüsszeli Frankofón Parlamentben a V4-ek szerzői - Tóth Krisztina, Totth Benedek mellett a cseh Michel Ajvaz és a lengyel Grazyna Plebanek - részvételével rendeznek beszélgetést, de a magyar írók természetesen a könyves mustra számos programján is részt vesznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.