Zene

Még egy hatalmas turné, aztán visszavonul Elton John

Nagy bejelentést tett a világsztár.

2018.01.25 11:42MTI

Szerdán bejárta a világsajtót, hogy Elton John rövidesen visszavonul, esti bejelentése azonban a szomorú hír mellett egy meglepetést is tartogatott, hiszen mielőtt tényleg befejezné a koncertezést, még egy utolsó világkörüli turnéra indul. A brit rock 70 éves szupersztárja szerda este személyes videóüzenetben jelentette be döntését.

Sir Elton közölte: szeptemberben kezdődő hároméves turnéja az összes földrészt érinti – a jegyárusítás február 2-án kezdődik -, de a koncertkörút után már családjával szeretné tölteni ideje javát. Biztosította azonban rajongóit arról is, hogy a koncertezéssel felhagy ugyan, a zenének azonban továbbra sem fordít hátat.

Kijelentette: reményei szerint jelennek meg még új albumai, sőt musicaleket is ír. Prioritásai azonban megváltoztak, nem akar teljesen kimaradni gyerekei iskolás éveiből, és fociakadémiára is szeretné vinni őket. “Ez most életem legfontosabb célja” – tette hozzá.

Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas rockveterán csaknem öt évtizedet töltött a színpadon, és több mint 200 millió lemeze fogyott világszerte. A Candle in the Wind című dal, amelyet az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő emlékére írt, önmagában 33 millió példányban fogyott.

Szerdai videótájékoztatójában Sir Elton cáfolta azokat a brit médiaértesüléseket, hogy egészségi állapota miatt hagyna fel a koncertezéssel. Kijelentette: ősszel kezdődő hároméves turnéja 300 fellépésből áll majd, “és higgyék el nekem, aki 300 show-t végigcsinál, az nem beteg”.

A zenésznek 1999-ben szívritmus-szabályozót ültettek be, tavaly pedig kilenc fellépését le kellett mondania Las Vegasban és Kaliforniában, miután dél-amerikai turnéján közelebbről nem részletezett, de orvosai szerint “ritka és potenciálisan halálos” baktériumfertőzést szedett össze. A fertőzés miatt két éjszakát intenzív osztályon is kellett töltenie.

Sir Eltonnak 2012-ben is koncerteket kellet törölnie súlyos légzőszervi fertőzés miatt. Szerdai tájékoztatóján azonban hangsúlyozta, hogy betegsége ellenére tavaly is 96 koncertje volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.