Média

M2 csatornaigazgató: már reggel öt órától lehet nézni mesefilmeket

Azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.

2018.01.10 01:30MTI

Már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna - mondta a csatornaigazgató kedden az M1 aktuális csatornán.

Vass Éva elmondta, azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.

A csatornaigazgató az idei tervek között említette, hogy szeretnének rögzíteni és sugározni báb- és gyerekszínházi előadásokat, gyerekkoncerteket.

Bíznak benne, hogy a tavalyi év után, idén is sikerül az M2 gyerekcsatornák közötti piacvezető pozícióját megtartani - tette hozzá Vass Éva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.