Kultúra

MMA-közgyűlés - Marosi Miklós lett az új alelnök

Marosi Miklós építészt választották meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) másik alelnökévé a köztestület keddi budapesti közgyűlésén, melynek során megszavazták az MMA elnökségi tagjait is.

2017.10.31 23:30MTI

Az MMA október 10-iki közgyűlésén Jankovics Marcell filmrendezőt választották meg november 5-től a köztestület egyik alelnökének, a többi jelölt - Kiss B. Attila operaénekes, Marosi Miklós építész és Szemadám György festőművész - közül azonban senki sem kapott elegendő voksot, így a szavazást meg kellett ismételni.

Miután Kiss B. Attila visszalépett a jelöléstől, Jankovics Marcell mellé Marosi Miklóst választották meg az MMA másik alelnökének.

Eredménytelenül zárult október 10-én az MMA négy elnökségi tagjának megválasztása is, mert a 24 jelölt egyikére sem érkezett kellő számú szavazat.

A keddi közgyűlésen először Farkas Ádám szobrászművészt választották meg, majd a megismételt voksolás eredményeként - több visszalépés után - Szemadám György, Kiss B. Attila és Tamás Menyhért író, költő is az elnökség tagja lett a következő három évre.

Az október 10-iki közgyűlésen megtartott szavazás alapján november 5-től Vashegyi György karmester lesz az MMA következő elnöke; leköszönő elődje, Fekete György számára pedig a közgyűlés tiszteletbeli elnök címet adományozott.

Fekete György beszámolója szerint már zajlanak a 2018-as népművészeti Nemzeti Szalon előkészületei, az Arany János Emlékbizottságban átadta helyét Vashegyi Györgynek, október közepén pedig a Macedón Tudományos és Művészeti Akadémiával együttműködési szerződést írtak alá.

Fekete György reményét fejezte ki, hogy a következő hat hónapban az MMA nem kerül a napi politika "érdekköreibe", és arra kérte a tagokat, hogy ilyesminek ne legyenek támogatói.

A búcsúzó elnök köszönetet mondott az MMA tagságának, amiért "élete alkonyán" megbízták "élete legnagyobb feladatával".

A keddi közgyűlés megújította az MMA professzori felterjesztések bizottságát, valamint etikai bizottságát, továbbá két technikai pontban módosította a köztestület alapszabályát is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.