Film

Újra mozivásznon a Pál utcai fiúk

Országszerte számos helyszínen rendeznek vetítéseket a Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült filmből.

2017.10.12 15:16MTI

A 2017-es Fábri Zoltán-centenárium alkalmából újra mozivásznon látható A Pál utcai fiúk, amelyet a filmalap égisze alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restauráltak - közölte csütörtökön a Magyar Nemzeti Filmalap.

A 100 évvel ezelőtt született Fábri Zoltán Kossuth-díjas rendező születésnapjára emlékezve vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban kiállítással és beszélgetéssel kísért díszvetítést tartanak. Ezzel egy időben országszerte számos helyszínen rendeznek vetítéseket a Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült filmből - ismertették a közleményben.

Mint írják, az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Filmarchívum klasszikusokat újjávarázsoló digitális felújítási programja ebben az évben elsősorban Fábri Zoltán életműve köré szerveződik. A Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a magyar filmművészet kincsei kiváló képi és hangminőségben, a mozivásznon kerülhessenek ismét a közönség elé. Ennek a sorozatnak első epizódja a Pannonia Entertainment által idén nyáron országos moziforgalmazásban bemutatott Vuk volt.

Érdekesség, hogy az Illés György által fényképezett A Pál utcai fiúk felújításában a film egyik egykori színésze, Jancsó Nyika működött közre, aki akkor 17 évesen a vörösingesek közül a fiatalabbik Pásztort alakította, Áts Ferinek pedig a hangját kölcsönözte - olvasható a közleményben.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap délelőtt tartandó évfordulós díszvetítésen Fábri Zoltán unokája, Fábri Péter is részt vesz, aki személyes emlékeit eleveníti fel. A programot kiállítás teszi teljessé az Urániában: a Filmarchívum által összeállított különleges tárlaton archív plakátokat, a forgatáson készült werkfotókat, valamint a filmhez készült díszletterv- és storyboard festményeket, grafikákat tekinthet meg a közönség. A filmklasszikust néhány nappal az évforduló után, október 19-től kezdve országszerte több mint 20 moziban vetítik. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Művész moziban látható, emellett a megyeszékhelyek többségén is bemutatják digitális kópiáról.

A vetítési helyszínek teljes listája itt olvasható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.