Verseny

Magyarok is indulnak a prágai WorldChefs szakácsbajnokságon

A tavalyi szabálymódosítások még szorosabbá és izgalmasabbá tették a versenyt.

2017.10.03 11:39MTI

Három magyar versenyző indul a World Association of Chefs' Societies (WACS, WorldChefs) szakács, illetve cukrász világbajnokságának Prágában péntek és vasárnap között megrendezendő kontinensdöntőjén.

Adamek Balázs (Székesfehérvár) a szakácsok, Maczák Anna (Budapest) a cukrászok, míg Hack Barnabás (Budapest) a junior séfek versenyében képviseli Magyarországot - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ).

Tájékoztatásuk szerint a WACS Global Chef Challege (felnőtt szakács), a WACS Global Pastry Chef Challenge (cukrász) és a WACS Young Chef Challenge (junior szakács) prágai kontinensdöntőjén dől el, hogy kik csatlakoznak még a 2016-ban már továbbjutott nemzetek mellé.

Mint a közlemény emlékeztet, a tavalyi szabálymódosítások még szorosabbá és izgalmasabbá tették a versenyt, hiszen az erfurti kulináris olimpián és a luxembourgi kulináris világbajnokságon (2016-ban Erfurt, 2018-ban Luxembourg, két évenként felváltva) a nemzeti válogatottak élő melegkonyhás versenyprogramja alapján szakácsok esetében az első 12, cukrászoknál és junior szakácsoknál pedig az első 2 nemzet automatikusa kvalifikálja magát világdöntőbe.

Prágában csak 3-3 fő szerezhet jogot a továbbjutásra: mindhárom kategóriában 1-1 észak-, közép- és dél-európai versenyző juthat el a 2018-as malajziai világdöntőre, melynek helyszíne a 105 országot és 10 millió séfet felölelő WorldChefs világkongresszusa lesz - közölte az MNGSZ.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.