Kultúra

Tényői párt adnak össze a győri barokk esküvőn

A menyasszony és a vőlegény több ezer ember előtt, a 17. és 18. századot megelevenítő környezetben és ruhában fogad egymásnak örök hűséget.

2017.07.18 03:30MTI

Tényői párt adnak össze a győri barokk esküvőn, augusztus 11. és 13. között - jelentette be a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.

Tóthné Kardos Krisztina elmondta, hogy a menyasszony és a vőlegény több ezer ember előtt, a 17. és 18. századot megelevenítő környezetben és ruhában fogad egymásnak örök hűséget augusztus 12-én a Dunakapu téren, egy főúri esküvői ceremónia keretében. A párt tavasszal választották ki.

Hangya Csaba és Nagy Anikó elmondták, hogy a tavalyi barokk esküvőn találták ki, hogy idén ők is jelentkeznek. A jegyesek tíz éve ismerik egymást, két éve alkotnak egy párt és van egy két hónapos kislányuk.

A program pénteken kora este kezdődik a Langaléta Garabonciások Széchenyi téri előadásával. A Zichy-palota udvarán később a vőlegény ad szerenádot a menyasszonynak a CantuS CorvinuS Énekegyüttes közreműködésével. Este kilenc órakor a Dunakapu téren Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regénye alapján A kémnő címmel táncjátékot ad elő a Barocco Táncegyüttes és a Soldier Dance Theatre.

Szombaton barokk játszótér várja egész nap a legkisebbeket a Széchenyi téren, lesz ingyenes városnéző séta a barokk belvárosban, toronyzene, vásári mulatság és Rémségek pincéje címmel az egykori börtönt is meg lehet tekinteni.

A hagyományos barokk felvonulás este hét órakor kezdődik, a rendezvényen mintegy kétszáz barokk kori jelmezes kíséri a menyasszonyt a Városház térről a Dunakapu térig. Az esküvő este nyolc órakor kezdődik, később barokk mulatság lesz. A Széchenyi téren pedig Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes és Andrejszki Judit magyar régizenei előadó közösen lépnek fel.

Vasárnap a barokk játszótér, a toronyzene, különböző flashmobok és a városnéző séta mellett barokk táncokat is bemutatnak, az Ametiszt Bánszínház Hamupipőke címmel adja elő marionett mesejátékát, később az Operaóperencia Társulat Mozart A varászfuvola című interaktív meseoperát. Lesz barokk ügyeségi torna, a programot pedig este hét órakor a Széchenyi téren Vásáry André koncertje zárja.

Mindhárom nap lesz kézműves vásár, omnibuszos utazás, barokk árnyjáték a Bencés rendház falán. Az Apátúr-házban porcelánbaba, az Ipartestület Arany János utcai épületében pedig csipkeverő kiállítás tekinthető meg.

Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy Győr műemlékekben a harmadik leggazdagabb város Magyarországon. A barokk épületek megfelelő környezetet biztosítanak a rendezvénynek, amelyre az egész országból és külföldről is érkeznek vendégek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.