Programajánló

Iseumi Játékok - Opera, táncszínház, rockszimfónia és zongoraest a kínálatban

Július 21-én Mozart Szöktetés a Szerájból című operáját láthatja a közönség az Iseum csodálatos környezetében.

2017.06.30 03:30MTI
hirdetés

A zenei sokszínűség jegyében rendezik meg július 21. és augusztus 2. között Szombathelyen az Iseumi Játékok programsorozatát, amelyben idén egy Mozart-opera, az Experidance táncszínházi előadása, a rockslágereket szimfonikus hangszerelésben felvonultató gálaest, valamint Bogányi Gergely zongoraművész szólóestje szerepel - hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a vasi megyeszékhelyen.

Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta: július 21-én Mozart Szöktetés a Szerájból című operáját láthatja a közönség az Iseum csodálatos környezetében. A Savaria Szimfonikus Zenekart Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója vezényli, a darabot a Szelim pasát is alakító Hábetler András rendezi. A főbb szerepekben Lőrincz Juditot, Nánási Helgát, Ódor Botondot, László Boldizsárt és Rácz Istvánt láthatja a közönség.

Július 26-án a Gyöngyhajú lány balladája című produkcióját adja elő az Experidance, az Omega együttes slágereire épülő darabban 25 táncos jelenik majd meg a színpadon.

Július 28-án a Deep Purple, a Guns N' Roses, a Bon Jovi, a Led Zeppelin és a Queen jól ismert számai csendülnek majd fel a Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, egyfajta "visszahatásként" pedig egy eredetileg szimfonikus zenekarra írt mű is rockos stílusban előadva.

Az Iseumi Játékokat augusztus 2-án Bogányi Gergely hangversenye zárja, amelyen a művész különleges, saját tervezésű zongoráján Chopin- és Liszt-műveket játszik.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Szombathely számára fontos volt az Iseumi Játékok újraélesztése, hiszen a rendezvény kezdete egészen az 1960-as évek közepéig nyúlik vissza, és sokakban személyes emlékeket is felidéz.

Koczka Tibor (Fidesz-KDNP), Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere rámutatott: az Iseumi Játékok is jól példázza mindazt, amire a kétezer éves város az Európa Kulturális Fővárosa címért benyújtott pályázatát is alapozta, hiszen a történelmi értékek, a zene és a tánc ötvöződik a programokban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.