Programajánló

Budapest Bár: tízéves születésnap koncertekkel, lemezekkel

Tíz különleges koncerttel, egy válogatáslemezzel, valamint egy ősszel megjelenő új albummal ünnepli tizedik születésnapját a Budapest Bár.

2017.06.29 00:30MTI
hirdetés

A decemberig tartó sorozatban számos vendégművész csatlakozik az előadásokhoz. Közöttük lesz Udvaros Dorottya, Jordán Adél és Ónodi Eszter, Presser Gábor pedig dalt ír az új lemezre - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

"Egyetlen lemezt terveztünk tíz évvel ezelőtt, aztán a projekt önálló életre kelt. A zenei palettán alig szerepelt hasonló atmoszférát képviselő zenekar, a múltat idéző kávéházi stílus és a régi dalok, feldolgozások elkapták az énekesek és a hallgatóság szívét" - fogalmazott Farkas Róbert zenekarvezető a születésnap kapcsán.

A zenekar július 6-án a Budapest Parkban kezdi jubileumi koncertsorozatát, amely december végéig tart. Idén negyedszer állnak a Budapest Park színpadára, eddig mintegy 12 ezer ember előtt játszottak ott. A mostani esten ott lesz a produkció mind a tizenegy énekes tagja, a jubileumi széria további kilenc állomására pedig vendégeket hívtak el. Mint írták, a "10 év 10 különleges koncert" elnevezés minden helyszínen egyszeri és különleges programot takar, a Budapest Bárban közreműködik Szalóki Ági, Udvaros Dorottya, Jordán Adél, Ónodi Eszter, Roby Lakatos, Varga Livius, a Budapest Klezmer Band, Keresztes Tamás és Vajdai Vilmos.

Július végén a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon, augusztus 19-én a Tihanyi Szabadtéri Játékokon lép fel a Budapest Bár, majd szeptember 3-án a Dohány utcai Zsinagógában, október közepén a pécsi Kodály Központban és az A38-on, november 13-án a MOM Kulturális Központban tartanak jubileumi, egyben lemezbemutató koncertet. Az utolsó három előadás decemberben lesz: a debreceni Kölcsey Központ után 19-én a Katona József Színház a helyszín, ahol tíz évvel ezelőtt a zenekar debütáló koncertjét tartotta. Zárásként december 22-én a Kongresszusi Központban játszik a zenekar.

A jubileum alkalmából július 6-án dupla válogatásalbum kerül a boltokba. A két CD kétszer tizenöt dalt tartalmaz, köztük lesz a Stux, az Ördögtánc, a Szívemben bomba van, a Szilvafácska vagy a Húszezer éjszakás kaland is. A november 13-án megjelenő új lemez dalait a főváros, Budapest ihleti. Számot írt az anyagra Presser Gábor, és a szerzők között lesz Másik János is, a lemezen helyet kap a társzerzőként általa jegyzett Cseh Tamás-féle Budapest című dal.

A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert (hegedű, brácsa, gitár, ukulele), Farkas Mihály (cimbalom), Farkas Richárd (nagybőgő), Ökrös Károly (harmonika, zongora) és Kisvári Ferenc (dob, ütőhangszerek) szerepel, a produkció énekese Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián.

A Budapest Bár tízéves fennállása alatt csaknem háromszáz dalt dolgozott fel Farkas Róbert hangszerelésében a huszas-harmincas évek zenei stílusában. Az öttagú cigányzenekar a pop-rockéletből érkezett énekes szólistáival mintegy nyolcszáz koncertet adott. A Budapest Bár alapító énekesei között volt Szalóki Ági is, az évek során mások mellett Charlie, Rost Andrea, Somló Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Mazz Swift és Bangó Margit is fellépett velük.

Az eddigi lemezek: Volume 1 (2007), Tánc (2009), Zene (2010), Hoppá! (2011), Szerdán tavasz lesz (2014), Húszezer éjszakás kaland (2014), Délutáni csókok (2014), Klezmer (2015), Ünnep (2016).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Digitális Messiás: gondolatőrség születetőben - avagy addig olvass a jövőben, amíg szabad...

A hetente 300-400 ezer Facebook-követővel rendelkező K.T. Zelenayt fenyegették már meg halálosan Jézus második élete című könyvéért, vajon most mire számíthat?

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.