Kult

Rajzfilmsorozat készül Arany János Toldijából

Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra.

2017.06.29 01:30MTI

A kormányhatározat szerint a támogatást az Arany János-emlékév keretében adják meg a produkció számára. A forrást az idei központi költségvetésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében az emlékév programjainak támogatására szolgáló soron biztosítják, ennek lebonyolításával a kormány a nemzetgazdasági minisztert bízta meg.

Mint a Magyar Közlönyben szerepel, a kormány egyetért azzal, hogy az Arany János-emlékév keretében kiemelt hangsúlyt szükséges fektetni a költő életművének a fiatalabb generációkkal történő megismertetésére.

Az elmúlt években voltak tervek egy játékfilm elkészítésére a Toldiból, de ennek megvalósítását végül nem támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.

A forrás biztosítására a kormányhatározatban rögzített határidő 2017. július 15.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.