Programajánló

A Tóth Viktor Tercett élő dzsesszlemeze Gareth Williamsszel

But Inside címmel jelentette meg új lemezét a Tóth Viktor Tercett. A hazai dzsessz színtér egyik kiemelkedő szaxofonosa és szerzője által vezetett formáció egy tavaszi koncerten élőben rögzítette az anyagot, amelyen egy brit zongorista, Gareth Williams is közreműködött.

2017.06.18 01:30MTI
hirdetés

"Mindig azt keresem, hogy előre haladjak és a hangszerem szebben szóljon, tisztábban, igazabbul, érvényesebben. Saját zártságomat szeretném legyőzni a hangszeres gyakorlással, amelyet huszonöt éve művelek. Meggyőződésem, hogy amibe az ember energiát fektet, annak meglesz az eredménye" - mondta a 40. életévét nemrég betöltött Tóth Viktor az MTI-nek.

Mint megjegyezte, hatalmas tisztelője Charlie Parker és John Coltrane játékának, az ő felkészültségük, spirituális mélységük, játékuk intenzitása irányt mutat számára. "Nem szeretnék úgy szólni, mint ők, de a minőségükhöz szeretnék közelebb kerülni és sokat jelent számomra az az erő, amelyet feketeként a polgári jogi mozgalmaknak adtak".

Tóth Viktor missziójának tartja, hogy elvigye az emberekhez a szabadság üzenetét.

"Azért szeretnék minél több helyen játszani, hogy az embereket emlékeztessem: szabadságra születtünk. A Tercett üzenete az, hogy semmihez nem kell ragaszkodni és ha elégedetlen vagy az életeddel, változtathatsz, újra kezdheted. Dolgozz érte és ha fontos neked, el fogod érni" - szögezte le.

A nyitottság, a pozitív gondolkodás, az életigenlő lüktetés a Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent But Inside című albumon is érezhető. Az anyagon Tóth Viktor új szerzeményei hangzanak el koncertkörülmények között - a felvétel áprilisban a Fonóban készült.

"Számomra természetes, hogy így vettük fel a lemezt, előző három anyagomat is élőben rögzítettük. Nem akarok több stúdiólemezt csinálni, mert nem érdekel, hogy a dolgok tökéletesen szóljanak. Engem a pillanat vonz, annak érvényessége, illetve a veszély, amely nem engedi, hogy biztosak legyünk magunkban" - jegyezte meg a szaxofonos.

A Tóth Viktor Tercett 2004 óta létezik, a formációban nyolc éve Orbán György a bőgős és Hodek Dávid a dobos. Az új lemezen negyedikként Gareth Williams csatlakozott hozzájuk. Az ismert brit zongorista évek óta járja a világot különböző formációival, a kilencvenes évek második felében a poposabb vonalba is belekóstolt a világhírű londoni jazz-rap csapat, a Us3 tagjaként.

"Pallai Péter újságíró hozott össze minket, két évvel ezelőtt Londonban egy lengyel-magyar dzsesszrendezvényen zenéltünk először együtt. Rögtön éreztem, hogy olyan lelki társra leltem benne, aki zeneileg is hasonló irányba mozog és nagyon nyitott. Számomra ez a kulcsszó. A harmóniahangszert, illetve az éneket mindig csak óvatosan engedem be a zenémbe, mert komoly befolyásoló tényező tud lenni, ezért különlegesen játszó emberre van szükség. Ilyen a cimbalmos Lukács Miklós, akivel az Arura Triómban zenélek együtt, és ilyen Gareth is, aki csodálatos színekkel gazdagította a tercett által kialakított játékstílust" - mondta Tóth Viktor.

A négyes tavasszal Erdélyben turnézva csiszolódott össze, a szaxofonos úgy számol, hogy a jövőben Williams is teljes jogú tagként zenél velük. Mint kifejtette, a lemezen szereplő melodikus kompozíciók legfontosabb üzenete, amit az improvizatív zenészek beléjük rejtenek, ami a felszín alatt van - ezért lett az album címe But Inside (De belül).

"A dalok egy-egy hangulatból születnek, többnyire a gyakorlás hajtásaiként. Mintha a dallamok emlékképek lennének egy nem létező világból. A Wise River című darab címét akkor adtam, amikor Erdélyben az Olt partján álltam, és semmi nem mozdult, csak a folyó" - tette hozzá.

Bár a lemez a tercettnek még csak a második anyaga, Tóth Viktor saját neve alatt és különböző társakkal az elmúlt több mint tíz évben további négy albumot - Climbing with Mountains (2007), Tartim (2009), Popping Bopping (2011), Szemed kincse (2014) - készített. A Tercett mellett működő formációja a népzenét és a kortárs zenét is érintő Arura Trio, valamint dzsessz-hiphopos Bird Food Market is.

Tóth Viktor korábban a nemzetközi színtérről mások mellett Hamid Drake és John Betsch dobossal, Henry Franklin és William Parker bőgőssel, Piotr Wojtasik és Bart Maris trombitással, Leena Conquest énekes-táncossal játszott együtt, itthon Berki Tamással vagy Dresch Mihállyal is. "Számomra mindig a testvériség, a barátság irányítja ezeket a kapcsolatokat. Hamiddal rendszeresen beszélünk és időnként fel is lépünk együtt".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.