Programajánló

Lucky Dog: sokszínű, életigenlő lemez a Sárik Péter Triótól

Sokszínű, életigenlő lemezt készített Lucky Dog címmel a Sárik Péter Trió, amely június 2-án a BMC-ben mutatja be az anyagot.

2017.05.22 22:30MTI

A formációt vezető zongorista az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy az album néhai legjobb barátjának állít emléket.

"Fodor Péter dzsesszrajongó üzletember két évvel ezelőtt hunyt el, és ő nevezte mindig magát Lucky Dognak, azaz szerencsés kutyának. Akik ismerték, jól tudják, vidám, segítőkész ember volt, aki bejárta az egész világot és mindent megtett azért, hogy világpolgár gondolkodását behozza a hazai dzsesszéletbe és segítse a műfaj itthoni működését" - mondta Sárik Péter.

Az idén tízéves Sárik Péter Trió hatodik albuma a Lucky Dog, a harmadik a formáció 2013-as átalakulása óta, a Jazzkívánságműsor 2. (2014) és a Beethoven-lemez (2016) után. Zenekarában a hazai dzsessz-színtér két sokat foglalkoztatott kiválósága, Fonay Tibor bőgős, basszusgitáros és Gálfi Attila dobos egészíti ki Sárik Pétert.

A tizenegy darabból álló lemez valamennyi számát Sárik Péter írta. A nyitódal, az Instinct előrevetíti a Lucky Dog sokszínűségét: a zongorára épülő izgalmas dzsesszkompozícióban Borbély Mihály balkáni népzenei motívumokra épülő szaxofonjátéka hallható; ő az I Can't Live című felvételen is fúj.

"Az album nagy részét tudatosan a meghívott közreműködőkre szabva írtam, próbáltam a stílusukra komponálni. Persze nem kellett sokat gondolkodnom Borbély Mihályon vagy a két gitáros közreműködőn, Gyárfás Pistin és Gyémánt Bálinton, évek óta együtt dolgozom velük különböző projektekben" - jegyezte meg Sárik Péter.

Gyárfás István hagyományos, régi ízű dzsesszgitár játéka a második számban, a Big City Tale-en bukkan fel egy groove-os alappal, a lüktető, pozitív Man With A Hat pedig egyenesen neki, legendás kalapos alakjának íródott. Gyémánt Bálint a What I Never Told You-ban villantja meg modern, érzelmes stílusát.

Az egész anyag egyik kellemes színfoltja Várallyay Petra hegedűjátéka: a fiatal előadó három darabban (Whisper In My Drowning Mind, You Drive Me Crazy, Innocent Love) zenél és énekhangja is hallható. A fiatal alkotó idén Artisjus-díjat kapott az év junior könnyűzenei alkotója kategóriában.

"Folyamatosan vadászom az új partnereket, óriási élmény rálelni a tehetségekre. Petrát egy Recirquel-előadás után láttam először a Müpa mellett egy sátorban a zenekarával, és egyszerűen lenyűgözött a játéka és az egyénisége. A Whisper In My Drowning Mind, amelyben énekel, számomra egy kicsit visszatérés a Fábián Julival eltöltött korábbi időszakomhoz" - fejtette ki Sárik Péter.

A Lucky Dog dzsesszvilágával jól megfér az I Let You Go című szám, amely egy klasszikus szólózongora darab. Sárik Péter ennek kapcsán elmondta, hogy két évvel ezelőtt a Csíki Jazz fesztiválon hallotta Lars Danielsson svéd bőgős formációját, amely nagyon visszafogottan és finoman, mégis elképesztő kisugárzással játszott. "Én elég energikusan zongorázom, de nagyon fontos a lírai oldalam, amelyet idáig kevéssé mertem megmutatni, és Danielssonék adtak erőt ehhez".

Sárik Péter az MTI felvetésére kitért arra, hogy mindig komoly fejtörést okoz számára, milyen címet adjon szerzeményeinek. Hozzátette: most is próbált tanácsokat kérni ismerőseitől, végül ezen ötletek segítségével fogalmazta meg, mit jelent számára egy-egy dal.

"Június 2-án a Budapest Music Club koncerttermében teljes egészében eljátsszuk a Lucky Dog számait, és külön öröm, hogy a lemez valamennyi közreműködője fellép velünk, a már említetteken kívül az ütőhangszeres Tar Gergely is. Az estet képben és hangban rögzítjük" - mondta Sárik Péter az MTI-nek.

A lemez megjelenéséhez kapcsolódva I Love Jazz címmel videókampányt indított a Sárik Péter Trió. A kisfilmek célja, hogy a még nem dzsesszrajongó vagy a műfajtól idegenkedő közönségnek megmutassák, mennyire sokszínű, változatos és szerethető a dzsessz. A kampány egyfajta folytatása a Jazzkívánságműsor-lemezeknek, a Beethoven-anyagnak, az "Amit tudni akartál a jazzről, de sosem merted megkérdezni" című előadássorozatnak, valamint a gyerekeknek készült dzsesszmesekönyvnek.

A Sárik Péter Trió továbbra is rendszeresen fellép Jazzkívánságműsor- és Beethoven-műsorával, utóbbihoz most készül a vonószenekarral kibővített verzió, amelyet ősszel a pécsi Kodály Központban fognak bemutatni.

A 45 éves Sárik Péter dzsessz-zongoraművész, zeneszerző több mint másfél évtizede meghatározó szereplője a hazai zenei életnek. A zongorista 2014-ben Berki Tamással közös lemezt készített, amely Fonogram-díjas lett, egy évvel később vendégénekesekkel szerzői albumot adott ki Idebent-odakint címmel. Írt három zenét a Recirquel Újcirkusz Társulat darabjaihoz, rendszeresen fellép Falusi Mariannal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.