Programajánló

Rövidzárlat címmel új ifjúsági előadást mutat be a Kolibri Színház

Rövidzárlat címmel új ifjúsági előadást mutat be május 12-én a budapesti Kolibri Színház.

2017.05.08 01:31MTI

A Platform Shift+ nemzetközi együttműködés keretében, a tallinni VAT Teaterrel közösen készülő előadást Vidovszky György rendezte - közölte a színház az MTI-vel.

A kamaszoknak szóló darab az internet világát mutatja be újszerű megközelítésben. Középpontjában az a kérdés áll, vajon mi történik azzal a rengeteg, soha nem törlődő adattal, amit magunkról szolgáltatunk a közösségi oldalakon és más online felületeken, felmérjük-e ennek a kitárulkozásnak a lehetséges következményeit.

"Egy kutatás szerint a tinédzserek számára a saját közösségi profil-oldaluk a legprivátabb zóna, míg egy felnőttnek ugyanezt jelenti az otthona. De míg otthon magunkra zárjuk az ajtót, és csak azt engedjük be, akit akarunk, addig online minden lépésünk publikus, és olyanok is látják, akikről mi nem tudunk" - fogalmazta meg a darab kiinduló ötletét Vidovszky György.

Ehhez a témához keresett a rendező munkatársaival közösen egy szellemes, játékos, de egyben gondolatébresztő víziót, amelyben az online felületeken megjelenő "sütik" (Cookie) megszemélyesítve jelennek meg. Az úgynevezett Süti Akadémia frissen végzett diákjainak kísérleti akciójába, a Smart Kommandó egynapos bevetésébe pillanthat be a közönség. Megfigyelési területük a Faludi család, amelynek tagjai a nap nagy részét online töltik, ráadásul egyikük, a tizenkét éves Erik nem a megszokott módon.

A forgatókönyvet Vidovszky György, Horváth Péter és Kristiina Jalasto ötlete alapján Eck Attila írta. A báb-, díszlet és jelmeztervező Inga Vares, a báb-kivitelezésért Mátravölgyi Ákos felel. A digitális design Zádor Tamás, a mozgás Gyevi-Bíró Eszter munkája, a zeneszerző Monori András, a rendező munkatársa Hajsz Andrea. A főbb szerepeket Krausz Gábor, Nizsai Dániel, Blahó Gergely vendégművész, Alexics Rita, Fehér Dániel és Bárdi Gergő játsszák.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.