Múzeumok

Új arculatot kaptak a gyulai kiállítóterek

Elkészült a gyulai kiállítóhelyeket és a helyi művelődési központot működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. új arculata.

2017.05.01 22:30MTI

Fábián Tamás, a társaság kommunikációs vezetője elmondta: úgy vélték, a békési fürdővárosban jelenleg is már több intézmény viseli Erkel Ferenc nevét, ők pedig szándékosan nem a kulturális központ és múzeum nevére, hanem a kínálat megjelenítésére akartak fókuszálni. Így született meg a "gyulakult" ötlete.

A "gyulakult" egyrészt egy logó, amelynek színei - a könnyebb felismerhetőség, azonosíthatóság és a sokszínűség okán - a tagintézményeket jelenítik meg, ezek a színkódok visszaköszönnek a plakátokon, kiadványokon is. Így például az Almásy-kastély magenta, a vár kék, az Erkel-ház piros színt kapott.

Emellett a gyulakult.hu egy gyűjtőoldal is, amelyen a legnagyobb hangsúlyt az Erkel Ferenc Művelődési Központ kapja - magyarázta Fábián Tamás. Ezen a honlapon jelennek meg az intézmény rendezvényei, de a többi kiállítótérről is olvashatnak a honlap látogatói rövid leírást, továbbá a gyűjtőoldalról közvetlenül el lehet érni a három legjelentősebb kiállítótér önálló honlapját.

A kastély honlapja (gyulaikastely.hu) 2016 márciusában indult, a vár oldala (gyulavara.hu) tavaly december óta érhető el, az Erkel Ferenc Emlékház weblapja (erkelemlekhaz.hu) pedig január elején nyerte el végső formáját - mondta a kommunikációs szakember. Hozzátéve, hogy ezen intézmények iránt érdeklődnek leginkább a Gyulára érkező, illetve úti célt kereső bel- és külföldi turisták, továbbá a helyi, Békés megyei lakosok is, ezért fejlesztettek ezeknek külön weblapokat.

"Az oldalak statikusak, hiszen a közönséggel az interaktivitást közösségi felületeinken szeretnénk folytatni. Az online felületek mellett a művelődési központ és a kiállítóhelyek kínálatát tartalmazó havi műsorfüzet kap nagyobb hangsúlyt" - mondta Fábián Tamás.

Az ötletről szólva hangsúlyozta: nem jellemző a kisebb települések közművelődési intézményeire, hogy marketingkommunikációs tevékenységüket tudatosan építsék és szervezzék, ezért is számít kiemelkedő jelentőségűnek az elvégzett munka.

A kastély, a vár és a "gyulakult" logókat Flanek Péter grafikus, a honlapokat Varga Ottó készítette.

A gyulai szálláshelyeken tavaly 472 754 vendégéjszakát regisztráltak, ami tíz százalékos emelkedés 2015-höz képest. A tavaly március közepén megnyitott Almásy-kastélyt az év végéig 76 241-en, a várat 76 469-en keresték fel. Utóbbi az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékos növekedést jelent.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.