Programajánló

Levitáció a MűvészetMalomban

Levitáció címmel nyílt meg Bukta Imre, feLugossy László és Szirtes János képzőművészek kiállítása szombaton a szentendrei MűvészetMalomban.

2017.04.09 20:30MTI

Három olyan alkotó reflektál munkáival a szentendrei művészeti hagyományhoz fűződő viszonyára, akiknek a művészete - részben vagy egészben - itt teljesedett ki, de már nem kötődnek szorosan a városhoz - mondta Gulyás Gábor, a tárlat kurátora, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója az MTI-nek.

Ez az állapot teszi lehetővé, hogy egyszerre lássák kívülről és belülről a helyet, reflexiójuk közvetlenül érinti saját alkotói pályájukat is - folytatta a szakember. Bukta Imre, feLugossy László és Szirtes János egymástól jelentősen eltérő művészi útkeresései az elmúlt évtizedekben több ponton keresztezték egymást, esetenként pedig együtt is haladtak, formai és szemléletbeli síkon egyaránt. E három út kapcsolódásaira épül a tárlat jobbára olyan új alkotások révén, amelyek erre az alkalomra készültek. A művek között ezúttal nincs hagyományos értelemben vett táblakép: egytől egyig helyspecifikus installációk és videómunkák.

A kiállítás témája a helyhez kötöttség és az attól való elszakadás, a nehézkedés és a felemelkedés viszonya, "a levitáció lehetősége" - mondta a kurátor. A fizikai és a szellemi, a valóságos és a virtuális felemelkedés igénye, a vándorlás és a megállapodás belső kényszere, s mindezek révén egy régi kérdés aktualizálása: hol, miféle világban van - itt és most - a művészet, illetve a művész helye.

Gulyás Gábor rámutatott: a MűvészetMalom udvarában az ódon és a modern, a romos és a felújított épületrészek együttese különösen inspiratív atmoszférát sugall. A mostani tárlat - amely összesen 40 nagyszabású installációt tartalmaz - arra is választ keres, hogy miként lehet megjeleníteni avíttas körülmények között, az enyészettel küzdő falakon, anakronisztikus terekben progresszív művészeti hagyományt, és hogyan kapcsolódhat mindehhez a kortárs művészet. De arról is szólni kíván, hogy miképpen fejezhet ki egy lassan skanzenné kövesülő kisváros eleven művészeti tartalmakat - tette hozzá.

A kiállítás részleteiről Torma Tamás, az FMC kommunikációs munkatársa beszélt, aki FeLugossy László alkotásai közül egyebek mellett az IL-22 repülőorrt, a teljesen berendezett, helyi tévéprogramot sugárzó Jókedv Kávézót emelte ki, vagy a különleges tárgy- és képkörnyezetbe ágyazott dadaista szövegdarabokat.

Lebegő fák és görbe fáknak igazságot osztó fotósorozattal érkezett Bukta Imre - folytatta az intézmény munkatársa -, a művész Mezőszemeréről hozott öreg gyümölcsfákat levitál. A közönség találkozhat egy osztálytalálkozó diszkófényes, sörszagú különtermével vagy egy falusi ház teljes cseréptetejével is, amelynek lavóros "beázás-elhárítása" különleges perspektívából is látható.

Monitorok tucatjain láthatók Szirtes János rövid és hosszabb videómunkái, üvegtörmelék alá rejtett fénycsövek formálnak különleges képet, rokkant székek kaptak piros fonalból sokféleképpen talányos kötést, de egy külön teremben - csak 18 éven felülieknek - 11 fekete talicska is látható tele obszcén firkákkal.

A szentendrei MűvészetMalom legújabb időszaki tárlata június 11-ig látható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.