Kultúra

A költészet napja - Változatos programok Szegeden

Változatos programokkal köszöntik a költészet napját Szegeden: felcsendülnek József Attila és Juhász Gyula versei, az érdeklődők megismerkedhetnek kortárs szerzők műveinek helyszíneivel és videoüzenetet is küldhetnek kedvenc alkotójuknak.

2017.04.08 02:30MTI

A költészet napja alkalmából szombaton délelőtt a Somogyi-könyvtártól helyi szerzők könyveinek színtereire kalauzolják el az érdeklődőket. A városnéző sétán három kortárs szegedi szépíró - Darvasi László, Grecsó Krisztián és Szilasi László - irodalmi alakjait követhetik az résztvevők.

Hétfőn - az Egyetemi Tavasz részeként - elindul a vers délben sorozat, amelyen minden hétköznap egy egyetemi hallgató, oktató, dolgozó vagy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves költeményét az egyetem központi épülete előtt, a Szent-Györgyi-szobornál.

A költészet napján, kedden kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók Tóth Péter Lóránt "versvándor" tolmácsolásában. A 112 perces előadásba a közönség is bekapcsolódhat kedvenc versével.

Néhány órával később Juhász Gyula szobrától indulva Szeged költőjével ünnepelhetnek a versbarátok. A résztvevők tíz helyszínt ejtenek útba, melyet megörökített műveiben a költő, az adott helyen pedig elő is adják a verseket.

A Regionális Összművészeti Központ a vállalkozó szelleműektől kedvenc költőjüknek szóló rövid videoüzeneteket vár. Ezekből alkotják majd meg Szeged közös költészet napi üzenetét a központ közösségi oldalán.

A programok zárásaként este a Katolikus ház dísztermében Tóth Péter Lóránt áll színpadra. Pódiumestjén vasútÁL(l)OMás címmel József Attila verseiből és prózáiból hangzik el válogatás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.