Oscar-díj

Már vizsgálják a történelmi Oscar-bakit

Tévedésből rossz győztest hirdettek ki a 89. Oscar-gálán. Videó!

2017.02.27 11:35MTI

Már vizsgálják a szavazást és borítékolást bonyolító PwC cég képviselői, hogyan történhetett meg a történelmi baki az Oscar-gálán.

Bár Justin Timberlake rögtön a vasárnapi 89. Oscar-gála kezdetén megtáncoltatta a hollywoodi Dolby Színház közönségét, és a háromórás műsorban egy turistacsoport meglepetésszerű bevonulása és égből potyogó cukorkák is szerepeltek, Jimmy Kimmel a műsor házigazdája is csak széttárta a karját, mikor végül a legjobb film díjának átadásakor az összecserélt borítékok miatt káoszba fulladt a show.

A népszerű televíziós műsorvezető, Jimmy Kimmel a gála derekán egyszer csak egy turistacsoport érkezését jelentette be a közönségnek. Mint mondta, a kirándulókat úgy tájékoztatták, hogy egy Oscar-ruhákat és szmokingokat bemutató kiállításra látogatnak el. “De azt nem mondtuk meg nekik, hogy az emberek is bennük lesznek” – mondta Kimmel.

A sötét terembe kényelmes turistaruhában beballagó csoport hirtelen a sztárokkal tömött színházteremben találta magát Nicole Kidman és Keith Urban kezét rázva, akik az első széksorban foglaltak helyet a gálán Denzel Washington, Ryan Gosling és Meryl Streep társaságában.

A színházteremben zajló meglepetéstúra alatt Denzel Washington összeadott egy jegyespárt, a vőlegényt Gosling cukorkával is megkínálta, egy másik látogatónak pedig Jennifer Aniston adta oda ajándékba a napszemüvegét. A látogatás azzal zárult, hogy kifelé tartva mindenki megérinthette Mahershala Ali Oscar-díját, amelyet a legjobb férfi mellékszereplőként kapott a Holdfényben nyújtott alakításáért.

Kimmel egy sor tréfát sütött el a jelen lévő hírességek rovására, viccelődött Matt Damonnal és Mel Gibsonnal is, akinek A fegyvertelen katona című filmje két technikai kategóriában is díjazott lett.

Az estén többször is hófehér kis zsákocskákba adagolt ejtőernyős cukorkák potyogtak az égből a sztárok ölébe. Az elegáns közönség vidáman kóstolgatta a nyalánkságot.

Miközben Kimmel egész este azon volt, hogy a szórakoztató műsor idejére a szétszakadt országot kicsit összefogja, számos célzást tett Donald Trump megosztó politikájára. “Emlékezzetek a tavalyi évre, amikor úgy tűnt, hogy az Oscar rasszista? Hát ennek vége, hála neki” – mondta a műsorvezető.

A káosz azt követően szabadult el, hogy Warren Beatty és Faye Dunaway, a Bonnie és Clyde egykori sztárjai bejelentették a legjobb film kategória díjazottját.

Dunaway a Kaliforniai álom címét olvasta fel, mire a film producerei és stábja elárasztotta a színpadot, és már bele is fogtak a köszönőbeszédbe a szoborral a kezükben, amikor a PricewaterhouseCoopers (PwC) szavazatszámláló, valamint nyertes borítékokért felelős képviselői, észlelve a tévedést, megpróbálták megállítani az ünneplést. Kimmel ekkor tájékoztatta a Kaliforniai álom alkotóit, hogy a Holdfény lett a győztes. A teljes kavarodásban az Oscar-gálát először vezető Kimmel tanácstalanul jelentette ki: “Tudtam, hogy el fogom szúrni. Megígérem, nem jövök vissza”.

A tolongásban Damien Chazelle, a Kaliforniai álom Oscar-díjas rendezője és Barry Jenkins, a Holdfény színpadra érkező rendezője összeölelkezett. “Még az álmaimban sem lehetet volna igaz!” – mondta a megrendült Jenkins. “A pokolba az álmokkal! Nincs szükségem rájuk, mert valóra vált” – fűzte hozzá.

Közben a Kaliforniai álom Oscar-díjas színésznője, Emma Stone a színfalak mögött álldogált kezében a győzelmét hirdető borítékkal, amelynek párja nyilván véletlenül kerülhetett a legjobb film borítékja helyett a díjátadók kezébe. Később elárulta, nagyon szereti a Holdfény című filmet. “Ez volt minden idők legőrültebb Oscar-pillanata” – foglalta össze a történteket, amiről még biztos sokáig fognak beszélni.

A díjátadó ceremónia után a PwC szóvivője közleményben kért bocsánatot az érintettektől. Mint írták, a Holdfény, a Kaliforniai álom, Faye Dunaway és Warren Beatty, valamint a gála nézőinek elnézését kérik a tévedésért. A győztesek nevét tartalmazó borítékok átadásáért felelős PwC képviselői hibáztak: más kategória (a legjobb színésznő) borítékját adták Beatty és Dunaway kezébe. Amikor a tévedést észrevették, azonnal korrigálták a hibát.

“Jelenleg vizsgáljuk, hogyan eshetett ez meg, és mélyen sajnáljuk, hogy megtörtént” – írta a cég a Twitteren hozzátéve, hogy nagyra értékelik azt az eleganciát, ahogy a jelöltek, a filmakadémia, a műsort sugárzó ABC csatorna és Jimmy Kimmel a helyzetet kezelte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.