Programajánló

Több mint ötszáz néptáncos mutatkozik be az idei Néptáncantológián

Idén az ország legjobb együttesei mellett fellépnek a Békéscsabai Szólótáncfesztivál aranysarkantyús és aranygyöngyös táncosai is.

2017.02.20 03:48MTI

Több mint ötszáz néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián február 25-én a Budapesti Operettszínházban, ahol a Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyüttesei mellett az erdélyi Vajdaszentivány hagyományőrző táncosai és a Magyarpéterlaki zenekar is színpadra lép.

A Néptáncantológián való részvételre a rendező Martin György Néptáncszövetség pályázatot ír ki az együttesek számára. Idén negyven pályázat közül választotta ki a rangos szakmai zsűri a közönség elé kerülő tizenhárom produkciót, amelyekben több mint ötszáz néptáncos és népzenész fog szerepelni - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Idén az ország legjobb együttesei mellett fellépnek a Békéscsabai Szólótáncfesztivál aranysarkantyús és aranygyöngyös táncosai, láthatja a közönség a Felszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos vetélkedő vajdasági győztesét, a bácskatopolyai Cirkalom Táncegyüttest, az erdélyi Vajdaszentivány hagyományőrző táncosait és a Magyarpéterlaki zenekart is.

A különleges előadást követően a Kőrösi Kulturális Központban este hét órától a Néptáncosok Báljára várják a szervezők a néptánc és a népzene kedvelőit, ahol a Magyarpéterlaki banda és a Tarsoly zenekar lép fel.

A Néptáncantológiát ötven évvel ezelőtt Vásárhelyi László (1925-2002) táncos-koreográfus kezdeményezésére rendezték meg először. Az évente mindössze egyetlen alkalommal látható impozáns színházi program az előző évben bemutatott legkiválóbb koreográfiák seregszemléje, amelyen a legjobb néptánc együttesek vesznek részt, nem csupán Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.