Programajánló

Eperjes Károly Békéscsabán rendez

Eperjes Károly rendezésében mutatják be Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját február 17-én a Békéscsabai Jókai Színházban.

2017.02.12 20:30MTI

Eperjes Károly az MTI-nek elmondta, akkor vesz elő egy darabot, ha úgy érzi, annak jelen pillanatban is érvényes mondanivalója van. A klasszikus darabok általában mindig érvényesek, de ez, "ebben a furcsa jelen pillanatunkban, a migráció, a világ megbolondulása idején" különös erőt nyer - fogalmazott.

A mű a 18. században játszódik, amikor Európa nyugati része megkezdte a gyarmatosítást. Ennek következménye van, amit most fájdalommal érez mindenki - mondta.

Eperjes Károly két éve megrendezte a darabot a Veszprémi Petőfi Színházban, akkor dramaturgiailag egyszerűsítettek a művön, a nagy tömegjeleneteket kihagyták belőle. Most nem módosított akkori rendezésén, a díszletek csaknem teljesen azonosak, az elhelyezésük és egyes jelmezek változnak csupán Békéscsabán.

Eperjes Károly saját korukban, korhű jelmezzel szereti megrendezni a darabokat, ezen sem kellett aktualizálni, mindössze az "emberiség felelősségét" erősítette fel benne. Elárulta: ha az anyagi lehetőségek engednék, az utolsó jelenetben ezt még egyértelműbbé tenné, a lángoló Miller-lakásba harminc-negyven különböző korú, nemű, bőrszínű embert vonultatna fel a színpadon, akik gyarmatosított népek viseletét hordják. "Az utolsó kép azért így is erős", reményei szerint elgondolkoztatja a nézőket - fogalmazott.

A Kossuth-díjas rendező elárulta, örömmel tapasztalja, hogy a békéscsabaiak figyelemmel kísérik a próbafolyamatot, nagyon várják a darab bemutatóját.

A darabot a békéscsabai teátrum a Veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban mutatja be. A díszletet Szabolcs János, a jelmezt Kárpáti Enikő tervezte.

Friedrich Schiller legtöbbet színpadra vitt drámájában a tragikus sorsú szerelmespár, Lujza, a polgárlány és Ferdinánd, a nagyhatalmú miniszter fia története elevenedik meg. A két fiatal házassága környezetük számára elképzelhetetlen; Ferdinánd hitveséül hercegi szeretőt szemelnek ki. A polgárlány apja és az arisztokrata miniszter egyetért abban, hogy a kapcsolatnak bármi áron véget kell vetni. A szerelem az udvari intrikák hálójában tragikus véget ér. A drámát Schiller saját szerelmi élete ihlette.

A főbb szerepekben Bartus Gyula, Tóth János Gergely, Tege Antal, Komáromi Anett, Papp Barbara, Krupp Bence, Tomanek Gábor és Fehér Tímea látható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.