Zene

Hétvégétől letölthetők lesznek Prince dalai

A néhai énekes dalai vasárnaptól lesznek elérhetőek az online zeneszolgáltatásokon.

2017.02.10 16:33MTI

A Spotify streamingszolgáltató szerint a megállapodás a legendás zenész 1978 és 1996 között megjelent összes albumára kiterjed.

A Napster ugyancsak megerősítette a hírt, és nem hivatalosan egy másik szolgáltató is. Az Apple Music egyelőre nem reagált a bejelentésre - írta a BBC News. Prince volt a kilencedik legsikeresebb előadóművész 2016-ban, annak ellenére, hogy leghíresebb slágerei nem voltak érhetőek az online zenehallgatási szolgáltatásokon.

Prince (Fotó: Getty)

Az 1980-as évek egyik legnagyobb sztárjaként Prince egyszerre töltött be úttörő szerepet és volt szkeptikus, amikor dalainak online hozzáférhetősége került szóba.

A zenész 2001-ben indította el az NPG Music Club elnevezésű előfizetéses zenei szolgáltatást, amelyért 2006-ban megkapta a “netes Oscarként” emlegetett Webby-díjat. Az internetes oldalt még abban az évben megszüntette.

Életének utolsó éveiben Prince minden eszközzel azon volt, hogy eltávolíttassa az engedélye nélkül feltett videoklipjeit és a fellépéseiről készült felvételeket a YouTube-ról, és a Tidalt kivéve az összes streamingszolgáltatásról levetette a dalait.

A sztár, ha még élne, feltehetőleg nem egyezne bele, hogy dalai hozzáférhetővé váljanak a streamingszolgáltatásokon, ám a hátrahagyott 100 millió dollár adótartozása miatt az ilyesfajta lépések elengedhetetlenek.

A Universal Music tavaly jelentette be, hogy a kiadócsoport nyerte el az exkluzív jogokat Prince hatalmas zenei katalógusának kezelésére.

Karrierjének négy évtizede alatt Prince több mint 100 millió albumot adott el világszerte, számos dala landolt a slágerlisták élén. 1977-ben kötött szerződést a Warner Bros kiadóval, amellyel pályafutásának legsikeresebb albumait, köztük a Purple Raint és a Sign o’the Times-t adta ki. 1993-ban azonban együttműködésük megszakadt, olyannyira, hogy Prince fellépő nevét egy szimbólumra változtatta, és csak 2000-től kezdte magát ismét Prince-nek nevezni.

A legendás zenészt tavaly áprilisban Paisley Park-i otthona liftjében találták holtan. A popsztár egy igen erős szintetikus fájdalomcsillapító véletlen túladagolásában vesztette életét a halottkémi jelentés szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.