Hamarosan kialakul a finálé mezőnye

A Dal 2017 - Két elődöntőt rendeznek a héten

Végső szakaszába érkezett A Dal 2017: a pénteki és szombati elődöntőt egyaránt élőben közvetíti a Duna televízió és a Duna World csatorna. A showműsor két fordulója után kialakul a nyolcas finálé mezőnye.

2017.02.06 15:59MTI

A pénteki első elődöntőben három női előadó, három férfi énekes és három együttes lesz látható és hallható.

Kanizsa Gina dalának címe Fall Like Rain, Radics Gigi a See It Through-t énekli, Singh Viki a Raint adja elő, Chase a Dust in the Windet, Henderson Dávid a White Shadows című számot, Pápai Joci az Origót, a Soulwave a Kalandorral versenyez, a Spoon 21 a Deákkal, a The Couple pedig a Vége van című szerzeménnyel.

A szombati második elődöntőben a formációké a főszerep: ebben a körben lép színpadra a Kállay Saunders Band, amely a 17-et adja elő, a Leander Kills az Élet című számot, a Mrs Columbo a Frozen Kinget, a Peet Project a Kill Your Monstert, a Roma Soul a Nyitva a házat, Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi a Hosszú időket, Zävodi + Berkes Olivér pedig a #háttérzajt. Szintén szombaton versenyez Benji a Karcok című dallal, illetve Szabó Ádám a Togetherrel.

Mindkét elődöntőből négy, összesen nyolc produkció jut az elődöntőbe: három-három a zsűri döntése alapján, egy-egy dal és előadó pedig a tévénézők szavazataival.

Idén is kiosztanak különdíjakat: A Dal felfedezettje cím nyertesét a pénteki elődöntőben jelentik be, a legjobb dalszövegért járó díj nyertesét vagy nyerteseit pedig a szombati elődöntőben hirdetik ki.

Az online Akusztik Dalverseny folytatódik tovább, ennek nyertese a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán.

A Dal 2017 hat héten át tartó versenyének élőben közvetített szakaszába harminc produkció jutott, közülük tizennyolcan maradtak versenyben. A showműsor döntője február 18-án, szombaton lesz, akkor dől el, melyik előadó és dal képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között Kijevben.

A verseny zsűrijében Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós és Molnár Ferenc Caramel foglal helyet, a közönség ötödik zsűritagként szavazhat.

A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el.

A Dal 2017 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente. A verseny folyamatosan frissülő weboldalán számos extra tartalom, videó és cikk érhető el a műsorról, A Dal adása után pedig közvetlenül a Dal Kulissza következik a Dunán, ahol az előadók és a készítők szolgálnak plusz tartalommal a produkciókról, valamint válaszolnak a közösségi felületeken feltett kérdésekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.