Negyven magyar nő izgalmas portréja látható!

Fotókiállítás a magyar Mona Lisákról!

Negyven magyar nő portréja látható Leonardo da Vinci híres nőalakjának jellegzetes testtartásával a Változatok a Mona Lisára című fotókiállításon, amely szerdán nyílik a Reneszánsz Év alkalmából Budapesten, a Duna Galériában.

2008.11.20 16:00ma.hu

A XXI. századi nő remekül tükröződik vissza a képeken, a Lenin-pulóveres és a tetovált nő igazi fricska - mondta Keleti Éva fotóművész a tárlat megnyitója előtt. Szerinte a fotográfusok nem hazudtolták meg magukat, sejthető volt, hogy melyik művész milyen képpel fog előállni. Mint mondta, amit minden fotón jól eltaláltak, az a kéztartás. 

Amit viszont kevesen tudtak visszahozni, az Mona Lisa titokzatos mosolya. Kiemelte Benyó Pál lányalakját, akinek szerinte a "legigazibb" a mosolya. Tóth József fotográfus szerint nekünk, magyaroknak szinte semmi sem maradt a reneszánszból, amit leginkább Mátyás királyhoz kötnek, de a hozzá kapcsolódó tárgyakat is szinte mind Itáliából hozták. 

- Ezért gondoltak arra, hogy a világ leghíresebb - amúgy reneszánsz - női portréját választják kiindulási pontként, de "magyarítják" - mondta Tóth József, aki egyfajta műfordításként definiálta a kiállítás képeit. 

Azt is elmondta, hogy a nem hivatásos modellek kiválasztásánál nem az volt a szempont, hogy hasonlítsanak Mona Lisára, hanem hogy a jellegzetes, karba tett mozdulat felől közelítsék meg a művészek a témát. Ugyanakkor egyes képeken szembetűnő a hasonlóság. Tóth József szerint a fotográfusok jellegzetes magyar karaktereket kerestek. Az arcok között van szép, közönséges, ártatlan, kemény, intelligens, természetes, mesterkélt. 

Cigány kislány, apáca, zuhany mögül kukucskáló nő, háziasszony, idős, fiatal és mindenféle habitusú nő megjelenik a humoros, ugyanakkor nagyon elgondolkodtató képeken. Az egyik legkülönlegesebb kép kakukktojás: a "dörgicsei Leonardót" ábrázolja, a dörgicsei templomszolgált, aki szinte megszólalásig hasonlít az idős Leonardo da Vincire. 

A tizenhat fotóművész képei a Duna Galériában december 7-ig tekinthetők meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.