Könyvajánló

Zrínyi-emlékév - Összművészeti kötet jelent meg a szigetvári ostrom 450. évfordulójára

Az Emlékpajzs Szigetvárnak című kötet öt fejezetből áll.

2016.12.15 23:34MTI

Szigetvár ostromának 450. évfordulója alkalmából a Zrínyi Miklós - Szigetvár 1566 emlékév keretében mutatták be szerdán az Emlékpajzs Szigetvárnak című összművészeti kötetet, amelyben történészek, irodalomkutatók és művészek vallanak Zrínyi Miklós és bajtársai hősiességéről.

Az Emlékpajzs Szigetvárnak című kötet öt fejezetből áll, az első a történelmi eseményeket és a legújabb kutatási eredményeket tárja az olvasó elé - mondta el Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője, a könyv szerkesztője a kötet szerdai budapesti bemutatóján.

A második fejezetben a szigetvári eseményeket a törökök szemszögből ismerhetik meg az olvasók, a harmadik fejezetben pedig irodalmi alkotások olvashatók. Ide kerültek a népi énekek, a horvát és magyar népi költemények mellett a költő Zrínyi Miklós munkái, valamint azoknak a jelenkori íróknak a művei, akik a Magyar Napló pályázatára küldték be a történelmi eseménynek emléket állító írásaikat.

A negyedik fejezetben kaptak helyet a Zrínyi arcát megjelenítő képző-, fotó- és zeneművészeti alkotásokat leíró tanulmányok, interjúk, az ötödik, záró fejezet pedig a Zrínyi-kultuszt mutatja be - fejtette ki Jánosi Zoltán.

Az emlékévvel egy mozgalom alakult, amelynek célja, hogy nem szabad veszni hagyni a történelmi értékeinket - mondta Hóvári János, az emlékév elnöke. Kiemelte: a mostani nemzedéknek az a felelőssége és kötelessége, hogy a 21. század rendszerébe elhelyezze és beemelje a magyar történelem értékeit.

Hóvári János elmondta, az emlékévnek azt is feladata volt, hogy a Zrínyi-hagyományt és vele együtt a 16.-17. század történetének értékeit visszahelyezze "arra a polcra, ahol annak helye van", és lényeges volt, hogy a 21. század elejének kortárs magyar alkotóművészeti világa bemutassa, hogyan látja most Zrínyi és katonatársai hősiességét.

A kötet a Magyar Napló kiadásában jelent meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.